Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1981-09-24

Az újítási tevékenység nem fejlődött megfelelően, sőt bizonyos visszaesés is tapasztalható, jóllehet utóbbinak néhány objektív oka is van; az alapvető hiányosság azonban a nem megfelelő anya­gi és erkölcsi érdekeltségben keresendő, B kérdéssel korábban a Párt VE,augusztus 25-én pedig az SZB foglalkozott és megfelelő határozatokat hozott az újítási mozgalom előbbrevitele érdekében Rendszeres a kapcsolat az MTA Akusztikai Kutatólaboratóriumával az 1979. évben megkötött több évre szóló keretszerződés alapján. együttműködés súlypontja hangsugárzóink vizsgálata a kutatóin­­or mórőbázisán, mivel mi ilyennel nem rendelkezünk. Az A ".agyar Rádi'ó és a Szovjet Rádió és Televízió fejlesztő-üzemeltető szakembereivel rendszeres talatcseréket Állami Bizottsága szakértői tapasz­konzultációkat s.tervezünk A vállalat által alkalmazott licencvásárlási tevékenységre elektro akusztikai termékek vonatkozásában az elmúlt évtizedekben nem ke­rült sor. Utóbbi összefüggésben van a saját fejlesztésben való erő egyéni érdekeltséggel is.-V Vállalatunk gépi-technikai felszereltsége az egész iparágban a alacsonyabb, ez meghatározza a gyártástechnológiai színvonalát mely - kizárólag a fejlesztési források hiánya miatt - csak egyedi eredményeket tud felmutatni. lég is, A nemzetközi verseny megköveteli a gyártástechnológia korszerűsí­tését, élő munka kiváltó korszerű technológiák bevezetését és ezen belül is a munkakörükre:*. k gyökeres javítását is eredményező fe­lületvédelmi technológiák bevezetését sürgeti.

Next

/
Thumbnails
Contents