Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1981-09-10

4. ► r" t A jelentés megvitatásában részt vettek és javaslatokat tettek: Szabó Béla, Borszéki Gyula, Balázs József, Döme Sándor, Koreczki Gusztáv, Szende György, Bejczi Gézáné, Föld Ottó, Kovács András, Pándi András elvtársak:- A filmművészetben fellelhető feszültség abból adó­dik, hogy az alkotó és a közönség másképpen gondol­kodik, Felvetődik a kérdés: ha a művészek jobban informáltak képesek-e a társadalmi feszültségeiből megmutatni a kivezető utat.- Az alkotói közösségekben dolgozó kommunistáknak olyan légkört kell teremteniük, hogy ne képezze vita tárgyát pl: a párt vezető szerepe, a szocializ­musalapjainak lerakása, a szocializmus épitése, és az eddig elért eredményeink. A művészek anyagi és erkölcsi megbecsülése tükrözze az alkotásaik minősítését. Ezzel véget lehet vet­ni a kispolgári nyavajgásaiknak•- Pártbizottság feladata: teremtsen politikai közhan­gulatot az elkötelezett kommunista művészek mellett.- A MAFILM PB által megfogalmazott feladati részt ki kellene bővíteni a KISZ és tömegszervezetek felé végzendő tevékenységükkel.- Többet kell a fiatal művészekkel foglalkozni. A párt­bizottság kommunistái fejtsenek ki hatékonyabb neve­lő munkát feléjük.- Ellenzékiekkel kapcsolatban: jobban az emberek között kell élni. Ki kell alakítani a megfelelő kontaktust beszélgetések és viták folytatásával. Az alkotó műhelyek belső hibáit saját maguknak kell feltárni és azokat megszüntetni. Még jobban kell apellálni az alkotói szabadééggal ggyütt járó al­kotói je^lelősségre. Éppen ezért a stúdió vezetők kiválasztásánál ugyan úgy érvényesíteni kell a hármas követelményt, mint más területen. Ez nem jelenti azt, hogy az érveket nem kell ütköztetni, de ennek talaja a szocializmus legyen. Az alkotói műhelyek demokratizmusára az jellemző, hogy milyen az adott területen a,pártdemokráciaa ez mennyire sugároz ki környezetére. Meg kell,teremteni a felelősség, kötelesség, és a jogok egységét a művészek körében. Az MSZMP hosszú s távú programjában megfogalmazódott a párt művelődési programja. E program végrehajtá­sát segítse, ellenőrizze a MAFILM Pártbizottsága.- A MAFILM pártbizottsága tekintse át a stúdiók helyét, szerepét, és konkrétan fogllmazza meg feladatait. Segítse elő, hogy az állami vezetés megfelelően él­jen a hatáskörével. A kommunista művészek segítsék elő a filmek esztéti­kájának javítását. Hiszen erre minden felkészültségük megvan»- A művészek körében végzett munkájában fontos szerepe a politikai nevelésben van. A pártbizittság nem nyugodhat abba, hogy a világban rangot szerzett művészek párton kívüliek legyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents