Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1980-01-17

2, napirendi pont Koreczki elvtárs:- A pártbizottság apparátusának alapszervezetének kivé­telével a vezetőségválasztó taggyűlések zömmel I, 11-én és 14-én megtörténtek, a Polát lkai Bizottság idevonatkozó határozata értelmében. A megjelenés 9o /-os volt. A hozzászólások kevesebb volt, mint a beszámoló értekezleten,- A kongresszus irányelvének vitájában felmerült ész­revételek; Alapvető az egyetértés. A párt és a nép azonos dolgokat kifogásol és bírál, tehát egyet akar. Helyeslik a mértéktartást. Erősödött a nem­zeti egység, Erősödött és érvényesült a párt veze­tő szerepe. Egyetértés van a feladató!; meghatáro­zásában is. Felerősödött a fiatalok érdeklődése. Felélénkült a közgazdasági szemlélet /körzetekben/. Egyetértenek azzal, hogy a korábbi irányelvekhez viszonyítva a kritikai hang erősödött, A párt kül­politikájával egyetértenek. Helyeslik Szovjetunió békapolitikáját. Nem foglalkoztak eléggé a szocia­lista országok közötti kapcsolatos problémákkal /Románia, Jugoszlávia, Kína, stb,/ Többek véleménye: az enyhülés folyamata az utóbbi időben rosszabbo­dott, ezért - az idősebbek - félnek az újabb világ­háború kitörésétől. A párt szövetségi politikáját helyeslik. Viszont kifogásolták, hogy a munkások jövedelme elmarad a parasztság jövedelmétől, ugyanakkor a nehézségek vállalásában a munkásságra nagyobb arány jut. A szabadioglalkozásuaknál, maszekoknál jelentkező "átlagnál" nagyobb jövedelmet vissza kellene a kormánynál^ szorítani. A fiatalok felvetették a lakásproblémákat. Gazdaságpolitikánkkal kapcsolatban: kevesebbet kell hivatkozni a külső gondokra. Helyeselték, hogy az irányelv előtérbe helyezi a feldolgozó ipar és a háttéripar fejlesztését. A KGST kapcsolatainkat tovább kell erősíteni, A végrehajtás mindenhol következetesebb legyen. Hinnél szélesebb körben/5 vezessék be a teljesítménybérezést. Vissza kell állítani - ha kell kényszerrel - a munka becsüle­tét. Túlzott szerepe van a pénznek és a piacnak. A beruházások központi irányítását meg kell erő­síteni. Káderkérdésben jobban kell támaszkodni a fiatalokra. Életszínvonallal kapcsolatban: az eddig elért ered­mények jók. Mindenki vállalja a jobb munkát. Álta­lánosan egyetértenek a differenciált bérezéssel, de ennek érvényt kell szerezni. Kérik az egészség­ügy - kórházak fejlesztését. Nem reális sem a minőség ebből kifolyólag az ár sem a szolgáltatá­sok területén. Helyeslik az 5 napos munkahetet. Kifogásolták a fiktív nyugdíjas állások létét. Kérik az alacsony nyugdijak emelését, de ne egy­k

Next

/
Thumbnails
Contents