Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1980-03-28
6, 5,/ A párt vezető szerepét erősíteni kell:- Fel kell készíteni az újonnan megválasztott testületi tagokat, titkárokat, vezetőségi tagokat a magasabb színvonalú politikai munkára,- FŐ politikai erőt a döntésre, a végrohajtásra kell koncentrálni ennek bázisa az ajapszervezet,- Politikai nevelő, meggyőző munkával szélesíteni kell a politizáló, cselekvő fiatalok táborát. Nagyobb szám ba kell bevonni Őket a tanács testületbe, a szakszervezeti tisztséget vállalók körébe.- Erősíteni kell a pártegységet, úgy hogy a többségi ha térozatot a kisebbségnek is képviselnie kell a napi munkában. Ne elégedjünk meg a határozatok általános Igenlésével, törekedjünk a helyi, vállalati, intézményi részfeladatok elfogadtatására, igényeljük ha kell az áldozatvállalást, s ebben mutassunk példát, A politika változatlan alapelveinek elfogadása mellett, a változó elemek körében igényeljük az egyéni, sokszinü emberi kezdeményezést,- A tagfelvételi munka megalapozott javítása szükséges, A fiatalok, munkások körében végzett párttaggánevelés minden kommunista kötelessége, feladata.- A KISZ politikai, mozgalmi tevékenységéért az irányitó pártszervezet a felelős. Ennek tudatában végezzük politikai, mozgalmi eszközökkel, az irányitó, ellenőrző, de mindenekelőtt segítő munkát.