Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1979-02-15
- 5 -jak, érdemi vita, kollektív munka azonban nem minden alapszervezeti vezetőségnél van. Sokszor csak a titkár és a reszortfelelős mélyed el a határozat témájában. A módosított, kiegészített határozat-tervezetet a taggyűlésen a titkár vagy az előadó terjeszti be. A tagság a már rendszeresnek mondható pártcsoport értekezleten Ismeri meg a taggyűlési témát, Így. munkájukra egyre jobban az aktivitás jellemző. Általában élnek a vita jogával, sokszor igen jó javaslattal egészítik ki a határozat tervezetet. Nem szabad azonban elhallgatni azt sem, amikor a taggyűlés passziv, némán megszavazzák, elfogadják a határozatot és utána a folyosón "értékelik", bírálják. Sajnos erre is akad még példa. / Vendéglátó, Hungaroszerviz, AFIT / Megítélésünk szerint azonban a tagság az alapszervezet és a munkahely általános problémáit többségében Ismeri, és ez biztosíték arra, hogy azokban a kérdésekben születnek a határozatok, amelyek valóban a kommunisták egységes állásfoglalását, cselekvését igénylik. A határozatokat tartalmukban, formájukban igyekeznek jól megszerkeszteni. Érthetően, világosan, bár esetenként terjengősen fogalmaznak. Egy-két alapszervezetben még arra is ügyelnek, milyen a tagság összetétele, kihez szólnak. / XIV/8. körzet, BEAG 9. asz. / A feladatokata határozatok többségében személyekre lebontva, konkrétan fogalmazzák meg. Nem lenne azonban reális a kép, ha nem tennénk említést a helytelen gyakorlatról is. A felmérés során találkoztunk olyan határozatokkal is, amelyek általánosságokat tartalmaztak. Nincs határidő, esetenként vannak csak felelősök jelölve. Ebből a napi munka során sok kudarc születik. A feladatok ellenőrizhetetlenek, nem vezetnek eredményre, senkit nem köteleznek semmire. / BEAG, MÁV egyes alapszervezeti, Rendőrkapitányság, POTI /