Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1979-01-18
Kókai elv társ: Ezt a jelentést nagy vita után fogadta el a végrehajtó bizottságunk és várják is vissza az itteni véleményeket, a minősítést. Nagyon fontos, ho§y a pártszervezetek differenciáltságának megfelelően végezzük ezt a munkát, pl. a határozatok értelmezését, magyarázását, a meggyőzést. Az eredmények sokban függnek a személyi feltételektől is. A mai kornak jobban megfelelően kell dolgozni. A fogadóképességet, változó képességet /jó értelemben/ kell növelnijcsak ez visz előbbre. A párttagokat képessé kell tenni az újszerű , de nem is mindig”uj szerű” feladatok fogadására, időben és gyorsan. Háziinger elvtárs:- A Danuviában a p áridemokrácia fórumrendszere megvan, megfelelően funkcionál, a párttagság a pártszervezeten keresztül vesz-^részt a párt politikájának végrehajtásában. A PB megfelelően irányítja - az önállóságot is biztosítva - a pártszervezeteket, biztosítja, a pártdemokrácia érvényesülését. Az emlékeztetőben felvetett jelzésekre, problémákra reagálnak, segítséget nyújtanak.- A megfelelő információ befolyásolja a pártdemokráciát is: pl. a párttagokat érzékenyen érinti,ha a vállalati ,gyi ri dolgokról a pártonkivüliek előbb tudnak,mint ők. Koréezki elvtárs: A Danuvia pártmunkájában kiegyensúlyozott fejlődést, előbbrelépést tapasztalunk, A PB tudatos irányitómunkát végzett. Nincs elbizakodottság bennük; a feladatokat helyesen választották meg. Ezek továbbítása esetén testreszabottan, differenciáltan állapítsák meg a tennivalókat.- A kádermunka demokratizmusa gazdagodjék, jobban támaszkodjanak az adott személy környezetének véleményére. Lényeges a tagság részvétele az elképzelések kialakításában. A pártmegbizatások adásakor kevés, amelyben a taggyűlés véleménye is benne van, ill. a taggyűlés adja. Reagálás a hozzászólásokra: Káldi elvtárs: Az elhangzott tanácsokat, észrevételeket, javaslatokat megköszönve; igyekszünk majd azokat munkánkban hasznosítani Ö ss ze fog la ló: Szkokán e Ív társ : A mai viszonyok között nehezebb a pártegység kialakítása. A nemzetközi helyzet sokfélesége, itthoni dolgaink is sok gondolatot vethetnek fel. Ilyen körülmények között növelni kell az ”apró munka” becsületét. A pártban sincsenek ”óhaj-emberek”. A személyremenő munka szüksége nőtt. 4