Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1978-01-05

14 gálati feladatokat végrehajtottuk, melynek eredményeként egysé­günk felkészültsége, harcértéke fejlődött. Az évi munka során azonban hiányosságok is jelentkeztek melyeknek kiküszöbölését fontos feladatként kell állitani. A további fejlődés biztosítása érdekében az alábbi feladatok végrehajtása szükséges:- Egységünk erkölcsi, politikai helyzetének fejlesztése érdeké­ben: erősíteni kell kapcsolatainkat a pártalapszervezetekkel, részükre - az egyes munkásőrök helytállásáról évente több al­kalommal - tájékoztatást biztosítani. A szocialista brigádok­kal, amelyekben munkásőrök dolgoznak, közvetlen kapcsolatot kell kialakítani, egyes rendezvényekre a képviselőket meghivni. Az üzemi lapokkal a kapcsolatot tovább kell fejleszteni.- A személyi állomány nevelésében: a felvilágositó tevékenység tervszerűségét és hatékonyságát kell növelni. Erre a célra az alegységgyüléseket jobban fel kell használni és a pártszervek vezetőinek bevonását fokozni. A fiatal, 35 év alatti munkásőrök nevelését megkülönböztetett módon kell kezelni, részükre századalegységenként csoportos be­szélgetést szervezni és a legkiválóbbakat példaképül állitani.- Az alegységkollektivák erősítésére: a szocialista versenymozga­lom hatékonyságát kell növelni. Az alegységek tevékenységének értékelését rendszeressé tenni és az állomány tájékoztatására évközben is fel kell használni.- A személyi állomány fegyelmi helyzetének további javítására: a rendkívüli események megelőzésére konkrétabb és folyamatos felvilágositó tevékenységet kell kifejteni. A megtörtént ese­mények okait és azok káros hatását feltárni, melyre a foglal­kozások szabad idejét is fel kell használni.- A munkásőrjelöltek szervezésében: a pártalapszervezeteket tervszerűbben és hatékonyabban segiteni, az alapszervezetekhez i

Next

/
Thumbnails
Contents