Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1978-02-09

nem”telepszik” rá a tömegszervecetekre, mozgalmakra, A határo­zatok végrehajtásához megfelelő önállóságot kapnak, figyelembe véve a helyi sajátosságokat, körülményeket és az adott lehető­ségeket, Ugyanakkor a Pártbizottság megkapja a jelzést arra, hogy hol és milyen esetekben kell gyakorlatiasabban, konkrétab­ban egy-egy határozat végrehajtásánál beavatkozni, segíteni. A Pártbizottság titkárai és munkatársai a tömegszerveze­tek testületi ülésein a tárgyalt témáktól függően részt vesznek és képviselik a Pártbizottság álláspontját a napirendek tárgyaiá­­sában és lehetőséget teremtenek a kölcsönös információ cserére is. A Pártbizottság elsősorban a féléves munkaterveiben tesz ajánlásokat a tömegszervezetek, mozgalmak legfontosabb, aktué’;s feladataira és a végrehajtás ellenőrzésével segíti elő a kerül t politikai életének ezirányu fejlődését. A kerület tömegszerve tr’­­rek vezetői a Pártbizottság irányitó, ellenőrző és segítő munkáiái jónak, fejlődőnek Ítélik. A kerület állami vezetői aktivan részt-vcsznek a Pártbi­zottság munkájában és időszakonként beszámolnak tevékenységükről, párthatározatok végrehajtásának helyzetéről az általuk vezetett állami szerveknél. Rendszeresen tájékoztatják a Pártbizottság titkárait a munkaterületükön lévő jelentősebb ügyekről. Ennek el­lenére munkájukban még mindig kevés a politikai jelleg, domínálób­­bak a túlzott hivatali vonások. A terület-felelős instruktor rendszeresen résztvesz az állami szervek szaíonai és politikai rendezvényein a pártszervezetek tes­tületi ülésein. Az állami szervek pártszervezeteinek titkárai és vezetőség tagjai a pártbizottság által szervezett munkamegbeszélé­seken, titkári és reszortértekezleteken kapnak folyamatos tájé­koztatást, eligazítást az időszerű politikai tennivalók végzésé-

Next

/
Thumbnails
Contents