Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1978-01-05

5 A parancsnoki kategóriáknál a felülről lefelé irányuló - lebontásos rendszerű - képzési folyamat, kellő módon biz­tosítja a különböző szinten történő foglalkozások vezetői­nek szakmai felkészültségét. Az új rendszerű képzésnek kialakult ösztönző hatása, meg­gyorsította a parancsnoki állomány szakmai fejlődését és je­lentősen megnövelte a szakismeretek önálló tanulmányozását is. Az alegységparancsnokok képzése és önálló felkészülése so­rán viszont, állandó gondot jelent a szabályzatok és segéd­letek kis mennyisége. Célszerű volna állománykategóriánként meghatározni az egység részére szükséges mennyiséget. A raj­parancsnokok szakmai nevelése továbbra sincs kellően megala­pozva, mivel nem rendelkezünk a szintjükhöz mérten kidolgo­zott, kézhez adható tananyaggal. A szakaszparancsnoki állománynál negativ hatással jelentke­zik az a körülmény, hogy a képzésük, a kiképzési tárgyévet megelőzően történik. Ennek következtében az elsajátított is­meret sokáig nem kerül gyakorlati alkalmazásra, ebből követ­kezően igen nagy a feledési idő. Célszerű volna a képzésüket a kiképzési tárgyévben végezni. 4./ Az állomány igénybevételi helyzete: Az állomány igénybevétele az elmúlt évhez viszonyítva 11 46O órával növekedett, egy munkásőrre lebontva +28 óra. A növeke­dés az alábbiakból- lőtérépités: - emlékverseny: - raktárépités : származik: 2750 óra 3200 óra 400 óra- harckészültségi gyakorlat: 5110 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents