Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1978-12-07

- 5 -Nemzetközi kapcsolatok elsősorban, a KGST keretén belül, a szo­cialista országok felé irányulnak, Rendkívül hasznosnak és nél­külözhetetlennek tartják, a tudományos együttműködés elősegítése, a tudományos eredmények cseréje, tanulmányutak szervezése szem­pontjából, Szocialista országokba rövidek a tanulmányutak. Nyu­gati intézetekkel is vannak kapcsolataik, mely hosszabb időtar­tamú tanulmányutakban realizálódik. / 6 hónap, 1 év, 2 év / Az áll rti-11 személyzeti munka politikai irányításának a feltéte­lei biztosítottak. A pártszervezetek irányítják a káderpoliti­ka kialakítását. A pártszervezetek rendszeresen beszámoltatják az igazgatókat a személyzeti munkáról. Az állami vezetők dönté­seiket a pártszervezettel egyetértésben hozzák. A vezetőkkel szemben támasztott követelményrendszer* megfelel a párt káder­politikai határozatának, ezt kinevezéseknél, kitüntetéseknél, minősítések alkalmával szem előtt tartják. Az intézetek rendel­keznek káderhatásköri listával. A hatáskörben lévő vezetőkkel a pártszervezetek folyamatosan foglalkoznak. A minősítések szín­vonala javult. A határidőre történő elkészítés terén lemaradás van. Káderpolitikai kérdésekben a KI3Z és a szakszervezet jo­gai is érvényesülnek. A távlati káderutánpótlás kérdése még nem minden intézetben megoldott. A szocialista demokrácia általában érvényesül az intézetekben. Fórumai működnek. A meglévő kereteken belül a tartalmi munka emeléséhez a módszerek fejlődnek. / pl. rendszeres információ­áramlás biztosítása. / A testületi állásfoglalást megelőző vi­tákban szükségesnek látszik az aktivitás és a kezdeményező kész­ség fokozása. A szakszervezeti bizalmiak sok segítséget, bátorí­tást kaptak megnövekedett hatáskörük ellátásához. A pártszervezetek irányitó, ellenőrző munkája átfogja az in­tézetek egészét. A pártépitő munkában nagy gondot fordítanak a fiatal kutatók párttaggá nevelésére. A lényeges kutatás - politikai elhatározások kialakításában döntően érvényesül a pártszervezet álláspontja, és a végre-

Next

/
Thumbnails
Contents