Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1977-12-22

2 Az állami oktatás helyzetéről és továbbfejlesz­tésének feladatairól hozott Központi Bizottsági határozat és az erre épülő kerületi pártbizottsági feladatterv vég­rehajtása több mint négy éve folyik az iskolákban. A szak­munkásképzés területén szerzett tapasztalatokat az alábbi­akban összegezhetjük. A kerületi szakmunkásképzés néhány általános jellemzője Kerületünkben három szakmunkásképző iskola mű­ködik. A három intézményben a fafeldolgozóipar, az építő­ipar és az ezekhez kapcsolódó - részben művészeti jelle­gű - ipar részére képeznek összesen harminckét szakmában évenként mintegy 85o - 9oo szakmunkást, /részletezve az 1. sz. mellékletben/ A három szakmunkásképző intézet közül kettő - a 17.sz. és a 36. sz. a Várna utcai térség­ben helyezkedik el egy - egy épületben úgy, hogy bizonyos létesítményeket /pl: ebédlő, udvar/ közösen használnak. Ugyanakkor a térség épületkomplexumához tartozó további három épületben építőipari munkásszállások vannak. A térség épületei az 195o-es évek végén épültek. Teljes fel­újításuk 1976-ban kezdődött meg. A 18. sz. Szakmunkásképző Intézet egy 1966-ban épült korszerű épületben helyezkedik el. Adottságait és felszereltségét tekintve ideális körülmények között.

Next

/
Thumbnails
Contents