Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1977-04-28
vési programunknak megfelelően sokoldalúan és eredményesen indítottuk az 1977-es évet. Nagyon kedvező volt az évi indítás fogadtatása. Arról is szóltunk, hogy az 1977-es gazdasági esztendő alapvetően jól indult, ennek számos Jegyeit ismertettük /pl magas rendelés-állomány, megfelelő anyagellátás, stb/ de azt is jeleztük, hogy a folyamatos termelésben ritmus zavarok vannak. Ma már negyedév távlatában egyre világosabbá válik, hogy az 1977-es esztendő valóban egy feszitett feladatot jelend. Szék után adunk számot 1977. I. negyedévről. Az országos helyzet a központi bizottság 1977. április 13-i üléséről adott tájékoztató alapján ismert, így csak néhány esetben fogok arra hivatkozni. Előzetesen annyit, hogy több vonatkozásban a népgazdasági átlagnak megfelelő, esetenként nagyobb, vagy alacsonyabb dinamikát értünk el.. A bekért statisztikai adatok és az erre épülő következtetések alkalmasak a tájékoztatásra, a kezdeti és pillan/atnyi tendenciák megismerésére és figyelem felkeltésre, a maga korlátáival. /Negyedéves mérleg nem készült, a beküldött statisztikák változhatnak./ lövállalat és 2 ipari szövetkezet adatai, valamint munkánk során szerzett tpasztálátok alapján állítottuk össze a tájékoztatót. Megállapítható, hogy az időben elkészült vállalati tervek elősegítették a jo indulást. Ennek ellenére az ütemes termelés és kibocsájtás több ok. miatt mégsem kedvező. Több olyan vállalat van, ami időarányos tervét belső és külső tényezők miatt nem teljesítette. A népgazdaságban az állami ipar élelmiszer ipar nélkül 4,6 %-kal növelte termelését. Kerületünkben a vizsgált 18 gazdálkodó egység közül 8 ennél nagyobb mértékben növelte termelését, /lo - 12 %/ pl Danuvia 12 %-kal, BFK 18 %-kal, Minőségi Vegyipari ^Szövetkezet 52 %-kal, azonban 3 vállalatnál kevesebbet termeltek mint 1976. I. negyedében /Telefongyár, BEAG, Porcelán/. Hasonló tendenciák mutatkoznak az értékesítésben is. A legnagyobb mértékű lemaradás a BEAG és a Porcelángyárban tapasztalható. Nagyon kedvezőtlennek tartjuk, hogy mindössze 3 vállalat és 2 ipari szövetkezet teljesi/tette értékesítési tervét. Néhány nagy vállalat sem teljesítette értékesítéséi tervét. Több vállalat esetében ismerjük a lemaradás legfőbb okait pl Orrenburg, a Telefongyár esetében, a Moszkvai Olimpia a BEAG-nál. Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy fejlődés mutatkozik tőkés export (területén. Csaknem minden vállalat növelte tőkés exportját. Különösen jelentős a Telefongyár fejlődése. Számottevő lemaradás /közel 3o %/ a Kalapgyárban következett be. A fentiek ellenére terv-kötelezettségének több vállalat nem tett eleget, mint pl Danuvia, Kalapgyár, Reanal. Népgazdasági szinten a tőkés kivitel 31,5 %-kal nőtt, ezzel összehasonlítva a Danuviában 2o %-kal, az Aluminiumárugyár 32 %-kal, A Világítástechnikai Váll 177 %-