Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1977-04-14
3 2./ Ez évben nyitóként a II* oszlopban történik kerületünk felállása és elvonulása* A kialakult hagyományoknak megfelelően az önkéntesség betartásával kerületünknek 12ooo dolgozó felvonulását kell, biztosítani, 3*/ A gyülekező helyen a felvonulás politikai hangulatának erősítése érdekében kerületi és üzemi szervezésben művészeti csoportok adjanak agitativ, politizáló műsorokat. Hangosbemondó köszöntéé az üzemi, hivatali kollektívákat, a szocialista brigádokat, a termelésben élenjáró és a társadalmi munkában pédamutató dolgozókat. 4*/ A felvonulás menete; a. / Az oszlop élén vonulnak a kerületben dolgozó és lakó párt, állami, társadalmi szervek országos, fővárosi és helyi vezetői, majd a kerületet jelző “Zugló” tábla következik, b. / Ezután központi szervezésben a tér teljes szélességében "Éljen a Párt" felirat következik, két oldalán /Marx- ot, Engels-t és Lenin-t ábrázoló/ vörös zászlókkal. c. / Az első blokk a párt vezető szerepét fejezi ki egységes vörös zászlókkal és a pártra utaló jelszótáblákkal • /3o sor mélységben 3oo fő. az első és utolsó sor táblával zár./ d. / A második blokk újabb 3o sorban gazdaságpolitikai céljainkra és a NOSZP 6o, évfordulója tiszteletére indított munkaverseny felajánlásokat tartalmazó jel-