Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1976-08-06

3 letek nem okoztak "befelé fordulást". Véleményünk, hogy élénkült a pártélet, növekedett a párttagok aktivitása, felelősségérzete, erősödött a párt eszmei - politikai, szervezeti egysége, nőtt a párttagság befolyása, szere­pe a párt és alapszervezeteinek tekintélye. A soron­­lévő társadalmi - gazdasági feladatok iránt nem csökkent a pártszervek figyelme. A beszélgetések szervezését és az egész "akciót" nagy érdeklődéssel és várakozó figyelemmel kisérték a pártönkivüliek is.A párt erősödését, politikájának kö­vetkezetesebb végrehajtásáttömegkapcsolatának növeke­dését várták. II. A beszélgetések tartalmi tapasztalatai A párt általános politikájával a XI. kongresszu­son elfogadott határozatokkal a program-nyilatkozatban rögzített célokkal tagságunk döntő többsége egyetért és kész azok megvalósításában cselekvőén részt venni. Ezzel egyidejűleg igénylik a következetesebb, törés mentesebb végrehajtását s főleg a végrehajtás megfelelő ellenőrzé­sét a társadalmi gyakorlat minden szintjén és területén. Magasabb követelmény támasztást a párttagsággal - különö­sen a kommunista vezetőkkel - szemben. Elismeréssel szóltak a párttagok azokról az ered­ményekről, amelyeket a XI. kongresszus gazdaságpolitikai döntéseinek végrehajtása során már eddig elértünk. Jónak

Next

/
Thumbnails
Contents