Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1975-11-28

Kettler elvtára: ~ Mar több'''szakszervez©ti taggyűlésen vettem részt. Az 'a ■ tapasztalatom, hogy nagyon kevés helyes fogalmazódott meg, mit értünk el, hol tartunk.- Sajnos az üzemi demokráciát sok helyen leszűkítik a tájé­koztatásra, vagy valamilyen ü^y megszavazására. A dolgozók véleményét a reájuk tartozó kérdésekben nem tudják kikérni, mert a döntés után kapnak értesítést. Így ha lenne is javas­latuk, már nem tudják figyelembe venni.- A szakszervezeti választások előkészítésének és lebonyo­lításának időszakában tapasztalté aktivitását a dolgozóknak át kell menteni a feladatok végrehajtásának folyamán.- Fel kell hivni a figyelmet ne az V. ötéves tervre koncent­ráljanak, hanem az 1976-os évre. Balázs elvtársi- Az elhangzottakkal egyetértek. Azzal is, hogy a választások aktivitását át kell menteni. A politikai aktivitásnál sike­rült elérni és megértettni, hogy fel kell lépni a jogtalan igényekkel szemben.- Meg kell fogalmazni a feladatokat és azt, hogy egy-egy mun­kahelyről mit várunk, pl: a mértéktelen túlóráztatás megszün tetőse, munka- és üzem szervezés javításának érdekében.- Az újonnan megválasztott tisztségviselőknek adjanak segít­séget a elődeik is.- Igaz, h3gy probléma mutatkozik sok esetben az. üzemi demok­rácia területén. De nem szabad figyelmen kivü'l hagyni, hogy a problémák mellett előrelépés is történt.- Javasolom felhívni a pártszervezetek figyelmét, Jiogy a szakszervezeti választásokon a-beszámoló taggyűlések kere­tén belül - felmerült problémákra, kérdésekre térjenek ki. Rózsavölgyi elvtárs; A dolgozok passzivitásának két oka van: felvetéseiket nem orvosolják, és ahogyan a problémákat a dolgozók elé tárják. Az is megfigyelhető, hogy a kis problémák rontják a köz­hangulatot. Rónai elvtárs: "- A" 'jelentesek készítésénél már több Ízben is felvetődött, . azt kozmetikázzák. Úgy érzik a vállalat helyzetét szépíteni kell. Erre a pártszervezetek figyelmét fel kell hivni.- A pártszervezetek felelősségérzete a beküldött jelentésekből kimaradt. Ezen változtatni-kell, mivel úgy érzem a szak­szervezet a leggyengébb szervezet. Ugyanakkor pedig a leg­nagyobb tömegeket képvisel.- Foglalkoztunk a jelentésben a káder kiválasztás problémáival Ez tény, mivel szákszervezet választására került sor lég-

Next

/
Thumbnails
Contents