Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1973-12-14

Ennek érdekében:- Úgy a szakszervezetben, mint a KISZ-ben dolgozó kommunisták kettős felelősségét tovább kell növelni, konkrét feladatok meghatározása utján. Rendszeresebbé kell tenni a velük való foglalkozást, beszámoltatással munkájuk értékelésével, segí­tésével,- A kommunisták konkrét megbízatásokkal való ellátásánál a párt­szervezetek vegyék figyelembe azokat a fontosabb politikai, ide­ológiai, gazdasági feladatokat, melyek megoldásként a párt előtt állnak. Ugyanakkor nagyobb gondot keli fordítani e szerveket irá nyitó határozataira, állásfoglalásaira, végrehajtására, ellenőr­zésére, segítésére. Ez felveti annak az igényét, hogy pártszer­vezeteink rendszeresebben számoltassák be a szakszervezet és a . KISZ titkárát, a felsőbb szervezetük határozatairól, kiadott fe ládátokról,- Pártszervezeteink nagyobb figyelmet fordítsanak a különböző KISZ és szakszervezeti fórumok látogatására, /vezetőségi ülé­sek, taggyűlések/ Ezeket a fórumokat jobban használják fel a párt előtt álló feladatok végrehajtásának mozgósítására, infor­mációszerzésre,- Pártszervezeteinek fontosabb határozat előkészítésénél jobban igényeljék a szakszervezet és a KISZ aktivisták tapasztalatait, javaslatait, azokat a döntéseknél vegyék figyelembe, /brigád­vizsgálatban vonják be a szakszervezet és a KISZ aktivistáit, döntés előtt témáktól, feladattól függően, a szakszervezet és a KISZ véleményét kérjék ki. Használják fd azokat az elemzó seket, tapasztalatokat, testületi állásfoglalásokat, melyek az adott kérdésben a szakszervezet, vagy.a KISZ tevékenysége so-

Next

/
Thumbnails
Contents