Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1972-02-25

- 4 -n sánál.- A Gazd.politikai tanfolyam nagyon sikeresnek mondható. Nágy az•érdeklődés iránta, jó a propagandista felkészült­sége is,- A visszainfondálás úehézségét már megoldották.- Az Írásos jelentésünkben 5 szemináriumi forma van jelölve, de 6.-nak az alapzó tanfolyamot kitatjuk be. ■4- Az oktatási bizottság feladatául tűztük, hogy keressék fel azokat a telephelyeket, ahol gépkocsi vezetőink szol­gálataikat teljesitik és beszéljék meg, hogy az ottani szemiráiumokra osszák be a gépkocsi vezetőket. Schumeth elvtárs:- A statisztikájukból kitűnik, hogy a tömegszervezeti poli­tikai oktatásuk nem a legkedvezőbb. Nem lenne jobb ezt meg­erősíteni? Lajta Elvtársi- Az oktatási bizottság feladatájául tűztük ki, hogy az eddigi Jo fős szemináriumokat a jövőben 25 főre kell csökkenteni, mert igy jobb előadásokat, konzultációkat tudnak tartani. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebb hallgatót vonnak be az oktatásba, hanem egy-egy oktatási formának több csoportja lenne. B.Kissné elvtársnő:- Felülvizsgáltuk a Posta Járműtelep oktatási tevékenységét.- A propagandisták felkészültsége nagyon jó. Probléma a pedagógiai módszerben van. A Gazd. pol. tanfolyamnál már nincs meg ez a probléma. A Világnézeti kérdésnél és a Magyar Munkásmozgalom Történeténél pedagógiai és ideológiai problémák vannak.- A tankönyv jó. Sajnos átmenet nélkül válogatták ki a hall­gatókat.- A Magyar Munkásmozgalom Története tanfolyam nem alkalmas alapozó tanfolyamnak. Ezt eddig az elvtársak nem tudták, de a jövőben már figyelembe veszik a hallgatók kiváloga­tásánál.- Az SzKP. kongresszusának anyagát nagy lelkesedéssel tanul­mányozzák a dolgozók, felvetik, hogy a gazdaságpolitikájuk sokkal jobb mint a miénk.- A négyéves oktatási tervükben már figyelembe vették a gép-

Next

/
Thumbnails
Contents