Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1972-10-20
- 8- A konzcrvatizmus nagyon nagy probléma, de minden esetben az érintettekkel megbeszélik ezt a kérdést. Probléma, mert a dolgozók nagyon-nagy mennyiségű anyag számot ismertek, ez az ismeret már nem jelent tudást számukra. Ezért is indítanak tanfolyamokat részükre, és az esetlegesen előforduló hibáik kijavításánál türelmesek velük szemben. A dolgozók célorientáló, oktatására nagy gondot fordítanak.- Vállalatuknál a-számitógépek a korszerű termelést segítik elő. 34 ezer féle anyaggal dolgozni nagyon nehéz. Nem a felsőbb vezetőknek van szüksége ennyi anyag ismeretére, hanem a művezetőknek, termelésirányítóknak, ebben segit a gépi adat feldolgozási ezenkívül szolgálja a társadalmi tulajdon védelmét is.- Van olyan, hogy centralizálnak, de van olyan is, hogy decentralizálnak, a kettő egymás mellett halad.- Az életszínvonal politikával kapcsolatban elmondja, hogy év nte a 3 - 3,5 %-os bérfejlesztést tudják tartani. 3o - 34 millió Ét. önköltség csökkenést értek el. A hatósági áremelés ebből az önköltségből elvitt 16 - 17 milliót, 4 millió Ft. csökkenti a vállalat készlet tartalékuk, ez a húrom tényező felemészti az önkölség csökkentésük teljes összegét.- A gépi adat feldolgozásba beinvesztált összeg idővel meghozza a várt eredményt, ez már most is jelentkezik pl: speciális termékek gyártásúnál a tervet 197 o óta havi, ütem szerint tudják teljesíteni, az exportnál is tudják a negyedéves ütemezést tahtani már két éve. Ezek az eredmények a vállalat kollektívájának a jó hangulatát nagyb an befőlyús o1j ák.- A hagyományos szervezéssel a korszerű gyártmányokat nem tudnák megtermelni. Észrevételek, megjegyzések; Rózsavölgyi elv társ:- Ahhoz, hogy eredményeket érjen el a vállalat befektetésre is szükség van. ~ Az anyagot jónak tartja, javasolja a VB-nek az elfogadását.- Elmondja, hogy náluk sajnos az üze- és munkaszervezés kérdése még nem jutott el a megértéshez. A tudatos szervezési munka elveszti rugalmasságát, lassulás következik be, ellen állás mutatkozik egyes dolgozóknál. Az ellenállás abból adódik, hogy rájön a középszintű vezető, hogy itt nem lei I