Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1972-07-28

"1- 12 -következetesebben szer ezzen érvényt a KISZ Budapesti Bizottsága határozatának, mely szerint a lakóterületen KISZ csoportkat kell létrehozni és erősíteni, fejlesz­­toni, kell az ifjúsági klubok munkáját, számát. kezdeményezőbb legyen lakóterületi akciók szervezésében Zugló szépítése, i-ondozése érdekében. Az ilyen akciókat egyeztesse a tanáccsal, a pártkörzetökkel és kapcáija be e munkába a munkahelyi és iskolai ifjúsági /KISZ, Úttörő/ szervezeteket is. az eddigi gyakorlatnak megfelelően az MHSZ-cl és MTS-el évente közös programot is dolgozzon ki, amely a korSVbT- nál^részletesebben tartalmazza a lakóterületi együttmű­ködést. a lakóterületi ifjúsági munka segítésére, irányításának, ellenőrzésének koordinálásának megoldására 1972 * -ben a kerületi KISZ Bizottság mellett létre kell Kozni egy, társadalmi munkacsoportot az ágit.prop, ütkár vezetésé­vel. Határidő; 1972. XII. 31, illetve folyamatos. )?clc'lös: .a KISZ feladatokért Tóth Károly elvtárs. rt • •-> • C c / ,A Vöröskereszt kerületi szervezete. a továbbiakban is fo^.y'tas sa KKKdményoK'munkáját'K'z ojjés zs ógügyi folvi­­lágositó munkában, a véradó és tisztasági mozgalomban, a családvédelembe,n, A tevékenység színvonalúnak emelé­se céljából javasoljuk, hogy: d,/ fokozza a csűosvezetőségek létrehozásának ütemét, újítsa fel a korábban és jól bevált ismeretterjesztő előadások szervezését, ahol ez a korábbihoz viszonyít va visszaesést mutat. adjon nagyobb lendületet a ” +iszta udvar-rendes hás 11 mozgalomnak. Határidő: folyamatos, TöTJIos": Tó th Vilmosné elvtársnő. Atömégszervezetek és mozgalmak által a lakóterületen létrehozott csoportok, klubok, mdezvónyok irányítását az illetékes tömegszervezetek kerületi szervei, a tanács csak együttműködve végzi .k, A körzeti pártszervezetek ugyanakkor helyileg koordi­/• l • I 4.

Next

/
Thumbnails
Contents