Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1971-01-15
6 r\ r' munkakapcsolatáta KI kell érni, hogy valamennyi péj/Lüzarvőseiben ismerjék az általuk küldött munkásőr tevékenységét és azt pártvezetőségi ülésen és taggyűlésen rendszoraseng de lég. •!•'•' egy évben egyszer értékeljék* Továbbra is szorgalmazni káli, hogy a személyi :U.töményt vonják be a pártoktatásba. Néhány alegység parancsnokot javasoljanak pártIskoláraö A parancsnokság is ösztönözze a munkás őröket az üzemben folyó munka verseny be való részvételükre, újabb szociális .pi brigádé ••: alakítására® 2,/ Az állományépítő munka feladatai: r' A parancsnokság mérje fel. hogy az elkövetkezednő Három évbe-x kik szándékoznak leszerelni* illetve tartalékúllomniyba menni® Bűnek alapján készítsenek állomány cserélődést tervet, amelyet egyeztessenek a bázis pártszervezetekkel® Törekedni kell arra? hogy a bázisok a leszereltek Helyébe biztosítsák a megfelelő utánpótlástö A további bázisra épülés céljából 1971-ben az Elektroakusztikai Vállalat, Fővárosi javító Szőj elő Vállalat fejezze be a murk<?.sőr szakasz megalakításátv a Telefongyár fejezze be a 2® munkás-őr szakaszának létrehozását® A Danuvia és az Aluminiumgyár hozzon létre egy-egy újabb munkás,őr rajt® Meg kell kezdeni a muakásőrök szervezését a MÁV Rákoe rendez öl csomóponton* a METRD-nál és a Kartográfiai Vállalatnál# Kívánatos lenne ismét egy-egy rajjá alakítani a Népstadion ■ ;? Intézményei, a Posta Központi járműtelep,, a VJiGl'T.ERV és az ?KV pártszervezeteink munkásőreit0 Továbbra is törekedni kell arra, hogy az uj munkái..őr uek kézettek 55 éven felüli szakmunkásokból és főleg társadalmi és gazdásági vezetőkből tevődjenek össze# Az álloiaányépitő .<nunká-' bán a munkásőrök mindenhol nyújtsanak hathatós segítséget; a pártsze rve zeteknek# 1971‘-ben az állomány •cserélődés aránya 7 >8 % legyen® •:,./ Feladat a kádermunl^a bérén: A zászlóalj parancsnokság készítsen 5 éves káderfe jlusztéal t?r ■ vet, amelyet az illetékes pártbizottságokkal és pártszervezetekkel történt megállapodás után terjesszen a kerüleH Pá.rtvég r-ahe j tó Bizottság elé a II., negyed óvbon#