Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1970-01-16

•7- y -11. napirend: Varga elv társ rövid szóbeli kiegészítést ad az Írásos jelentéshez; elmondja, no.,/ az 1 >'6p-64-bán nozott VB határozat lényeges kérdéseit többé-kevésbé meg tudták oldani. Olyan probléma nem volt, amivel nem foglalkoztak volna. Az orvosok összetételében bizonyos változást sikerült elérni u g , hogy a munka folyamatosságában, a rendelések folyamatossá­gában nem okozott zökkenőket. Az etikai helyzettel foglalkozva megemlíti, hogy feltétlenül szólni kell az anyagi kérdésről is, hiszen azt több tényező be­folyásolja. Többek között az, hogy a középkáderek fizetését rendezték, de ez a rendelő intézetben dolgozó középkáderek fize­tésére nem terjed ki. azért nem foghatjuk fel azt etikai cse­lekménynek, ha az adott dolgozót valamilyen formában megjutal­mazzák, - a betegek maximális ellátásának b-fejezése után, donija az etikai helyzetet a rendelő intézet túlzsúfoltsága. i.. indemel lett a fővárosi átlagnál jobb a kerületi szahendelő etikai helyzete. A partszervezet ideológiai tevékenységével kapcsolatban elmondja Varga elvtárs, hogy a párt iránti érdeklődést'sikerült felkel­teni, ami abban nyilvánul_t meg, hogy a fiatal orvosok a tömeg­szervezeteken keresztül való fordulása megfelelő volt és egy­­részüket sikerült is párttaggá nevelni. Ez fontos volt egy­részt azért, hogy az apolitikus szakmai vezetést lehetett a politikus szakmai vezetés felé tendáltatni, másrészt, hogy tudott a pártszervezet kulcspozícióba is párttagokat, szakmai­lag megfelelő párttagokat javasolni. A pártszervezet feladata ezenkívül a tömegszervezetekkel való koordináció: a szakszervezettel, aX KISZ szervezettel, a Vörös­kereszttel, - az intézettel való zavartalan kapcsolat biztosí­tása érdekében. Mindezt a PB hathatóság segítségével tudtuk elérni - mondja Varga elvtárs. Nagyon nagy problémákkal küzd a rendelő intézeti pártszervezet. Azt hiszem, a rendelő intézet dolgozói ma már érzik azt a felelősséget, ami Zuglói lakóinak egészségügyi ellá­tásában rájuk hárul. Kérdéseket l’ülöp elvtárs, Virág, Ozimák, Bejcziné, Várkonyiné, Schumeth és Szávó elvtárs tettek fel. /Szávó elvtárs kérdése mellett elmondja, mi vázható a kerület egészségügyi "fejlesz­tése terén. Megjegyzi, hogy a kerületünk egészségügyi ellátá­sának helyzete nem rosszabb a többi kerület helyzeténél. Kéri a pártszervezetet, hogy a szemléleti dolgokban nyújtson segítséget a tanácsnak, mert pl. a usufoltság enyhítésére ki akarják tenni a szakrendelőből a fogászatot és a gyermek­rendelést más helyre, ugyanakkor éppen az ott dolgozók tilta­koznak ellene. Megjegyzi, hogy a szakrendelő erőteljesebb, határozottabb vezetése - s éppen ez hiányzik, - sokat segít­hetne az egészségügyi területen felmerülő problémák megoldá­sában-. Itt is kellene a pártszervezetnek a segítséget./ Kérdést még Rózsavölgyi elvtárs tett fel, amelyre Szávó elvtárs válaszolt, majd Varga elvtárs a korábbi kérdésekre. A válaszadásba bekapcsolódott Schindler elvtárs és Várhegyi elv társnő is.

Next

/
Thumbnails
Contents