Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1970-01-03

- 4 -St.sz:0931. utánpótlási tervet. A bázisüzemi pártszervezetek pedig a hozzá­juk tartozó nagyobb üzemek pártszervezeteivel, a századokkal éves együttműködési programot; készítsenek. 1970-ben az állomány cserélődés 7"8 %-ot tehet zi, a leszerelteket és tartalékállomány­ba menőket figyelembe véve. A tervek elkészítésének határideje: 1970> II• 28. Felelősek: titkár elvtársak. 2. A pártszervezetek az eddigieknél hatékonyabban támaszkodjanak mindazon társadalmi és gazdasági szervekre, amelyek segíteni, tudják az utánpótlási feladatok sikeres és folyamatos megoldását. A P-,1. Biz. határozatában foglaltak betartásával az eddigieknél bátrabban tegyenek javaslatot a pártonkivüliek köréből is. Egyben koordinálják is ezen szervek tevékenységét. A pártszervezetek aktív segitői legyenek a munkásőrök továbbra is. A pártszervezetek ezzel szervezettebben foglalkozzanak. Adjanak feladatot munkásőreiknek az utánpótlással kapcsolatban- és annak végrehajtását kérjék is számon. A pártszervezetek legfőbb segitői az utánpótlás biztosításában- figyelembe véve a 35 éven felüli korhatárt, - a szakszerveze­tek lehetnek. Ezért el kell érni, hogy a szakszervezetek veze­tőségeik,, a szocialista brigádok tagjai sorából rendszeresen te­gyenek javaslatot - évről-évre - munkásőrökre. A szakszervezetek­ben c-olg- zó kommunisták segitsék. a szakszervezetek ezirányu mun­káját, A KISZ-szervezetek továbbra is segitsék e munkát. Tegyenek ja­vaslatot a pártszervezeteknek olyan fiatalokra, akik valamely oknál fogva katonai szolgálatra nem kerülnek. Tegyenek javasla­tot lányok, fiatal asszony k esetében is. A pártszervezetek igényeljék a gazdasági vezetők részéről, hogy segitsék a párt- és társadalmi szervezetek állományépitő munká­­ját és erről esetenként adjanak számot, 3. Pártszervezeteink törekedjenek arra, hogy az üzem felső párt- és<'"x tömegszervezeti választott testületéiből és a gazdasági vezetés­ből valaki állandóan legyen a munkásőrség tagja. 4. A kér,- PB vezetői jelezzék a Budapesti Pártbizottságnak, hogy a munkásőrség feladatai ismertetésére, népszerüsitésére, az ehhez szükséges Írásos és szemléltető anyagok kiadására az eddi­ginél nagyobb gondot fordítsanak. Ezen túlmenően a kér. zj. pság:- dolgozz-n ki egy Írásos tájékoztatót a munkásőrség fela­datáról, a munkásőr 'felvéte> követelményeiről, melyet minden nagyobb pártszervezetnek meg kell küldeni. Határidő; 1970. II. 28, Felelős: Ács Győző elvtárs.

Next

/
Thumbnails
Contents