Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1970-03-13
Olyan eset nem fordult elő, hogy a gazdasági munka elhanyagolása • miatt felelősségrovonásra lőtt volna szükség az elmúlt időszakban. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk azt is, hogy általában a megválasztott párttitkároknak a szabad mozgását és idő-igényét úgy biztosították, hogy olyan munkakörökbe helyezték /MEO, csoportvezető stb/ ahol a napi munkaidejével nem kell órára elszámolni. Véleményünk szerint ez a hosszú idő óta kialakult gyakorlat ma már nem tekinthető a legjobb megoldásnak, akkor amikor a Pol.Biz. határozata alapján legálisan biztosítható számukra a pártmunka végzéséhez szükséges idő. Ezen véleményünket támasztja alá az a tapasztalat is, hogy sok helyen és gyakran - ha vicces formában is - de komolyan gondolva különböző megjegyzések hangzanak el a környezetükben lévő munkatársak részéről. A párttitkárok pártmunkára fordított időigényét igen nagymértékben differenciálja az is, hogy milyen politikai és szakmai felkészültséggel rendelkezik, mennyire tudja megszervezni saját és a pártvezetőség munkáját, milyen mértékben tudja bevonni az adott területen a párttagságot az adott feladatok megoldására. A ljo pártszervezetnél elvégzett felmérés szerint ez az időigény napi 1 óra, ill, a munkaidő 5o %-a között mozog. Ezt konkrétan felmérni és meghatározni már csak azért is nehéz, vagy szinte lehetetlen, mert hisz közismert, hogy a párttitkárok munkája nem egyenletes, sokrétű és az adott feladatok határozzák meg, hogy mikor mennyi időben kell elvégezni pártmunkáját. Esetenként napokig nem szükséges, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy napokon keresztül folyamatosan kell, hogy végezzék ezt a munkát. Itt jegyzzük meg, hogy általános tapasztalataink szerint a titkári teendők elvégzése zömmel munkaidőben történik és csak egy kis hánya—\ dát tudják munkaidőn túl, szabadidőből biztosítani, /Pl. taggyűlések, egyéb más rendezvények/. Ez adódik a feladatok jellegéből. _ II. A gazdasági vezetők, ill, párttitkárok környezetének véleménye a titkár elytársak munkájának,végzősórő 1 Általános az a vélemény, hogy az alapszervi, párttitkárok és a gazdasági vezetők között kölcsönösen jó a munkakapcsolat. E munkakapcsolat sorén a gazdásági vezetés biztosítja a titkárok számára a szabad mozgási lehetőséget, nem gátolja, sót elősegíti a politikai munka végzését.'Nem mondható el ugyanez az alsóbbszintü gazda-