Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-12-19

4 Takács elv társ: keni valószínű, Rózsavölgyi elv társ, hogy a munkádat nagyon befolyásolja, hogy most igazgató vagy és korábban termelési főosztályvezető, stb. voltál. Lehet, hogy aki nem ismert annyira, mint mi, felfedezett benned valami uj vonásokat, de számunkra semmi különös nincs. Egyébként jónéhány elv­társunknál tapasztalható,hogy amikor másjellegü beosztási­kap, s általában ha valamiféle hatalmat kap, attól egy ki­csit megszédül. S azért azt is tapasztalja az ember, hogy bizony a véleménymondásban abban azért a beosztás, s egyéb más dolgok is egy kicsit közrejátszanak. Maga az anyagi ja­vak és a társadalmi beosztással járó tekintély nyilván ki­hatnak rá és a családjára is. Sok ember nagyon nehezen tudná ezt a változást kibirni. uzimák elv társ: Én azt a felét is nézném, hogy az a vezető, aki kikerül as pártapparátusból, tud-e úgy viselkedni,hogy egy átmenetet teremtsen, hogy elfogadtassa magát. A legjobb igyekezet elle­nére is az illető is bele kell, hogy nézzen magába. S azzal, akivel aktiv kapcsolatom volt, mindig igyekezzem, hogy ne szakítsam meg a kapcsolatot. Szávó elvtárs: Azt hiszem, itt egy kicsit eltúloztuk, ki van éhezve. Vélemé­nyem szerint ha az a vezető hosszú időt töltött a pártmunkában, átkerül más területre, nem szakad el a párttól, nem szakad el az osztályától, igyekszik betartani a párthatározatokat, az emberekhez kapcsolódó normákat betartja, akkor ez nem merül fel. Hanem van más, amire érdemes figyelni. En 18 évet töltöttem el mint pártmunkás és 8 hónapja kerültem át más munkába. Más­ként jelentkezik az élet az asztal egyik és másként az asztal másik oldaláról. Mint pártmunkásán fel sem merült a kérdés, hogy harcolni kell ellenem azért, hogy valamit végrehajtsanak. Ma már csak úgy merül fel, hogy harcolni kell azért, hogy ez és ez meg legyen valósítva. De felmerül a kérdés, hogy kivel szemben harcolnak? Velem szemben, a kommunistával szemben, vagy a tanács apparátusával szemben? Harcként vetődik fel egy-egy kérdés elintézése. Erre fel kell figyelni. Nem egyszer úgy fo­galmaznak, hogy harcolni kell azért, hogy itt nálunk az állam­polgárok jogai maradéktalanul ki legyenek elégitve. Vagy egy­­egya? részterület problémáinak alárendeli az egész kerület prob­lémáit . Véleményem szerint a pártmunkának, a tudat formálásának ebben az irányban is kell hatnia, hogy a rész érdekeinek ne vesse alá az egész érdekeit, s megítélni, hogy a bár jogos kívánsá­gok, mennyire segítik az egész érdekeit. Itt kialakult egy ilyan vonal, hogy a gazdasági vezetők általá­ban fekete bárányokká alakulnak. De nem szabad ezt hagyni. S itt inkább azt mondanám, hogy van akinek a fejébe száll a dicsőség és akkor harcol azok ellen, akik őt választották meg. Nekem a 8 hónap tapasztalatai - amióta itt vagyok - azt mu­tatják, hogy ez a választott testület és a PB is a párt normáit, a jtiárt határozatait betartja és azt aprópénzre váltja és abba az irányba vÉzi az egész pártmozgalmat, amit a párt felsőbb szerve kijelölt. Ilyen vonatkozásban véleményem szerint ennek r.)

Next

/
Thumbnails
Contents