Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-11-21

- 9 -óchumeth elv társ összefoglalja a vitát: Javasolom, a VB fogadja el a beterjesztett jelentést és bízza meg az PMO-t, illetve az apparátust azzal, hogy ennek elemzését és gyakorlati végrehajtását segítse meg­oldani, - kiemelve azokat, amik a hozzászólásokban kiemelés­re kerültek.- Az egyik, hogy általános követelményként állítani a veze­tők felé a továbbképzés szükségességét, illetve a társadalmi tevékenységet. Úgy gondolom, hogy érvényre juttatni a Pol. Biz. által meghatározott általános követelményeket, a hármas követelményt, és, hogy a helyi feltételeket biztositsáka továbbképzéshez.- A másik, hogy a továbbvitelnél kétféle differenciálást al­kalmazzunk: az intézmény és vállalat jellegét figyelembe véve, ennek megfelelően differenciálni; másrészt egyénileg vinni ennek a gyakorlati elemzését és a meggyőzést. Vegyük figyelembe a pártfpiskolát végzetteknek egy bizonyos speciális továbbképzés lehetőségét. Azt hiszem, ez he^es dolog. S olyan felmérést végezni, hogy mennyi ilyen főisko­lásunk van és velük megbeszélve kialakítani egy ilyen tovább­képzési rendszert. Ki lett emelve ugyancsak az ellenőrzés. Tehát nem elég csak beindítani, hanem a megfelelő rendszeres ellenőrzését is biz­tosítani kell ezeknek az oktatási formáknak. Felmerült, hogy különös súlyt helyezzünk a 40 éven aluliakra, különösen a szakmai továbbképzés tekintetében, hogy még idő­ben történjen a továbbképzésük. Ez természetesen nem vonat­kozik a politikai továbbképzésre. Ami azt illeti, hogy melyik a fontosabb, a politikai, vagy a szakmai továbbképzés a fiatal mérnökök esetében. Ezt ter­mészetesen egyénileg kell elbírálni, hogy melyik terület az, ahol lemaradás tapasztalható nála. Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy az adott személynél a követel­ményben melyik az elsődleges. Ezekkel javasolom, a VB fogadja el és bízzon meg bennünket a gyakorlati útra való vitelével. A VB a napirendet Schumeth elv társ összefoglalója szerint jóváhagyta. IV. napirend: B, Kiss elvtársnő szóbeli beszámolója: Egy-két dolgot szeretnék említeni a pártoktatásról, első­sorban a problémáinkról. A propagandistáinkról annyit, hogy tovább stabilizálódnak, mindössze 10-15 % cserélődik egy-egy évben. Nagyon jól meg­vagyunk a propagandistáinkkal. Itt olyan probléma van, hogy az összetételben az arányok nem javulnak, éppen a stabili­záció miatt. Az állami iskolai végzettsége igen jó a propagandistáink­nak. Továbbra is emelkedik a magasabb általános műveltségű propagandistáink száma. Ebben az évben csökkent az 5 hóna­pos pártiskolát végzettek száma, egyrészt azért, mert

Next

/
Thumbnails
Contents