Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-11-21

6 Kérö.éseket Kikillai és Gór Nagy elvtárs tettek fel, amelyekre B. Kiss elvtársnő válaszolt, észrevételek, javaslatok: Fülöp elvtárs: Azt hiszem, a feladati részben talán a két utolsó a legfontosabb. Nagyon sok statisztikai adat nyilván nem takar komoly tovább­képzést, vagy politikai oktatást, ugyanakkor van nyilván, amit nem tudunk a statisztikába belevenni és komoly szakmai és poli­tikai továbbképzésnek tekinthető. Azt hiszem általános kérdésként lehet felállítani, hogy mind a továbbképzés, mind a társadalmi munka komoly követelmény a párt- és a gazdasági vezetőkkel szemben. Azt hiszem, mindannyi­unk száladra követelmény, hogy rendszeresen áttekintse, megvizs­gálja ezt a követelményt, mind szakmai, mind politikai isme­retanyagot, ami a területén feltétlenül szükséges. A magam részéről azt hiszem, talán azzal az egy dologgal lehetne kibővíteni a feladati részt, hogy állitsák a pártvezetőségek ál­talános követelményként a továbbképzést, mert azért vannak olyan részek ahol nagyobb súllyal kell nézni és nagyobb lépésekkel kellene előbbre menni. Rózsavölgyi elvtars: Érdekes lett volna megnézni, hogy a 40 éven aluliaknál hogyan néz ki. Azzal értenék egyet, hogy nagyon vigyázni kell itt a határozat megszövegezésével. El lehet mondani, hogy általános következte­téseket le lehet vonni, de azért ezzel nagyon vigyázni kell. Mi kétszer tárgyaltuk ezt. Arra jöttünk rá, hogy a gazdasági vezetésben dolgozók úgynevezett szakképzettsége úgy jó, elfogad­ható, de megdöbbentő ami a politikai képzettség terén van. S a hármas ismérv alatt nemcsak a politikai megbízhatóságot értem, hanem azt is, hogy legyen tényleg felkészült társadalmilag, - ha társadalmilag felkészült, akkor legyen politikailag is fel­készült. A szakmai tanulás is egy érdekes dolog. El kell sajátítanunk a nagyobb fejlett, uj, korszerű technikát, - ami nem egy esetben szinte uj szakmát jelent. S ezt az uj szakmát meg kell tanulni. Ez nem lesz könnyű dolog, ha a világpiacon lépést akarunk tar­tani. A másik dolog, hogy sokszor elgondolkoztam azon, hogy ugyan a saját politikai képzésünk milyen? Itt benn is a VB-k, az előze­tes viták is nagyon komoly politikai képzést jelentenek, vagy akik pártiskolát végeznek - nem szemináriumra gondolok, - de olyat el tudnék képzelni, hogy esetenként az ideológiai kér­déseknél kapunk egy irodalmi anyagot és az aktuális kérdéseket az adott klasszikus irodalmak alapján tárgyalnánk. Bejczi elvtársnő: Javasolom, esetleg a mi pártszervezetünk, vagy valamelyik titkár elvtárs, akihez tartoznak a tömegszervezetek, sokkal komolyabban ellenőrizzék azt, hogy ki hová jár, de ellenőrizzék az ilyen jellegű elméleti konferenciákat is.

Next

/
Thumbnails
Contents