Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1969-07-18
Ugyanis ha most munkás, ele két hónap maivá művezető, vagy adminisztrátor lesz, akkor már nem törődünk vele, Hát honnan fogják a kiemeléseket elvégezni, nyilván a párttagok közül, ahol a legjobbak vannak. Ez egy érdekes dolog, sokszor találkozunk vele. Figyelembe kell venni, hogy egyes vállalatoknál, egyes területeken nincs más, csali alkalmazott, s ott ezeketi a területeken az egyes részlegeknél a pártpolitikai munkát csak úgy lehet vinni, véleményem szerint ha ott van a párttag mindenütt. Én nem tartom tehát egészen jó dolognak ezt a kategorizálást, - annak elismerésével, hogy nem lenne jó, ha a vezetők pártja lenne, és annak elismerésével, hogy valóban nem lenne jó az sem, ha nagyon sok alkalmazott kerülne bele, - de nem lehet ezt ilyen mereven sem nézni véleményem szerint. Biztos, majd a kongresszus után másként fog alakulni ez a helyzet. A nőkre vonatkozóan: meggyőződésem, hogy nemcsak az a probléma, hogy a nőkkel kapcsolatban miféle fenntartással vagyunk. De pl. dtt is kevesebb nőt vesznek fel, ahol a párttitkár is nő. Egyszerűen kritikusabb a felvételük a pártba. Egyébként én azt mondom, hogy nehezebben aktivizálhatók. A követelményekkelkapcsolatbán: Én is úgy értelmezem, hogy az embereket nem kell aszkétáknak nevelni, stb. hogy nem igy hivjuk a pártba, azonban az is igaz, hogy aki belép a pártba,mégiscsak mérlegeli, hogy mit vállal, mi várhat rá; hogy morog esetleg rá a művezető; vagy tagdijat kell fizetnie; vagy társadalmi munkát kell végeznie,amivel megbízzák, stb. Olyan is előfordul, hogy van amivel nem ért esetleg egyet- mondjuk egy vállalatvezetői intézkedés, - de mégis mellette kell agitálnia, neki azt meg kell magyarázni, stb. S itt várjuk el azt a többletet tőle,ezekben a dolgokban. Ha ezt a többletet nem tudja vállalni, akkor ne lépjen be a pártba. De azt hiszem, mi megalkuszunk egy kicsit, nem mondjuk el azért ilyen világosan a leendő párttagnak mindezt, hogy ne riasszuk el a párttól. S többségében az adott terület színvonalához igazítjuk a követelményt is. Ozimák elvtárs: A pártcsoportok és a tömegszervezetek szerepéhez még annyit, hogy úgy gondolom, az elkövetkezendő időkben ezt még jobban kellene hangsúlyozni, s ebben a kérdésben a gazdasági vezetésnek a szerepét is. Úgy érzem, ezt még szintén meg kell, hogy említsük,-főleg a titkár elv társaknak,-hogy nekik is gondjuk legyen egy kicsit, a gazdasági vezetőknek, - s itt főleg a kommunista gazdasági vezetőkre gondolok. Schumeth. elvtárs összefoglalja a vitát: Maga a jelentés és a vita is azt mutatja, hogy az elmúlt évi értékelés után hozott határozatunk helyes volt, mert annak alapján végzett munka eredményeként további növekedés tapasztalható. Ezt csak azért mondom, mert úgy néz ki, mintha nagy baj lenne nálunk, holott erről nincs szó. Minden vonalon - itt a számok is ezt mutatják, - a határozat, amit hoztunk, érvényesül. Ezek a számok azt mutatják, hogy az esetleges gátló tényezők hatásának ellenére is megvan a pártnak a befolyása, a vonzó hatása minden réteg között.