Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-03-14

Egyéni véleménnyel kapcsolódnék az ideológiai munkához. Hosszú időn keresztül már nagyon kevés az orvos-egyetemre bejutó munkás, paraszt származású gyerekek felvétele. Jó lenne odafigyelni, hogy a beiskolázásoknál - a származás figyelembevételének eltörlé­se mellett is, - a munkások és parasztok gyermekei ide felvételt nyerjenek. Ami a panaszokat illeti, nagyon elenyésző az ilyen panaszok száma. Előfordul egy-egy probléma, hiba, aminek többsége inkább abból adódik, amilyen nehéz körülmények között vannak. Véleményem szerint nagyon időszerű volt ennek a témának a tárgya­lása és a továbbiakban is szeretnénk a PB olyan témáihoz kapcsolód­va segiteni, amik a mi sajátos helyzetünknek megfelelnek. Asztalos elvtárs: Néhány orvos-ismerősömmel beszélgettem ilyen kérdésekről. El kell mondani, hogy nagyon haragszanak az orvosok az úgynevezett politika­mentes orvosi munka meghatározásra, erre a divatos szóhasználatra. Ez is egy állásfoglalás,-de ezzel együtt meg kell mindent tennünk, hogy ez a politika-mentesség megszűnjön. Sokszor elmennek egyesek addig, hogy eljönnek az esti egyetemre, de amikor a pártszervezet igényelné segítségüket, akkor beburkolóznak és elzárkóznak azzal, hogy ők nem politizálnak. Az 5~ik oldalon lévő statisztikát jó lenne rendezni valahogy. A párttagság szerinti megoszlást jobban kellene elvégezni. Várkonyi elvtársnő: Nemcsak az anyagi kérdések azok, amik erősen befolyásolják az orvosok életkörülményeit, hanem amikkel Várhegyi elvtársnő kiegé­szítette és amit Fülöp elvtárs elmondott, azokkal kiegészítve kapunk teljesebb képet. Amikor egy réteg helyzetét vizsgáljuk, azt is kell nézni,hogy annak a rétegnek a munkája hogyan van el­ismerve, hogyan van elvégezve, stb. A rendelő intézettel kapcsolatban: itt a lakosság panaszai főként arra irányulnak, hogy nagyon sok időt tölt el a rendelőintézetben a beteg várakozással. Az eligazító iroda igyekszik ezt valamelyest csökkenteni a betegek jobb elosztásával. Most próbálunk a helyze­ten úgy is változtatni, hogy a gyermekrendelőt kihozzuk a Thököly u. 176. alá, a jelenlegi ÁCSI helyére, a gyermekfogásaatot is ugyan­csak kihozzuk a rendelő intézetből. Ezzel egy kis bővítési lehető­ség is lesz a rendelő intézetben. Ugyanez a túlzsúfoltság tapasztalható a Weil Emil kórházban is. Nagyon sok a pótágy a kórtermekben, de még a folyosón is. Ez nyil­ván a betegek, de az orvosok helyzetét is nagyon megnehezíti. Az uj, tervezett pavilon felépítése nyilván enyhítene ezen a hely­zeten, de az uj zuglói lakótelep elkészülése rengeteg emberrel emeli meg a betegek létszámát. Bányai elvtársnő már nagyon sok esetben elmondotta, hogy milyen nagyon nehéz az egészségügyi intézmények helyzete, mennyire kevés a nővér a kórházakban. Szó szerint be kellett zárni egyes osztályo­kat, mert egyszerűen nem tudnak nővéreket oda biztosítani. Hiába hivatkoznak minderre és próbálják a megmaradó béralapot szétosztva a nehéz helyzeten javítani, ennek ellenére sem tudnak segiteni, - egyszerűen fizikailag nem birják azt a rengeteg szolgálatot, ami ott rájuk vár. Nagyon nagy elszívó erő itt az ipar, nagyon sok nővér az iparban helyezkedett el, nemcsak a magasabb bér, hanem a kedvezőbb munkabeosztás miatt is.

Next

/
Thumbnails
Contents