Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-12-13
- 9 -Mezei elvtársnál azt kellene elérni,hogy a fejlesztési alapból ide többet, hogy a Teleki Blankát is bele vehetnénk. Az anyagban szereplő tennivalókkal egyetértek, itt egy dolgot szeretnek aláhúzni az anyagi lehetőségeken belül: ez pedig az± hogy kiváló, jó pedagógusok vannak a vezető helyeken, de gazdálkodni nem tudnak. Még a gazdasági előadók egyrésze is.olyan,hogy le kell cserélni. Ami azt jelenti,hogy a meglevő anyagi pénzeszközökkel sem tudnak úgy gazdálkodni, ahogy lehetne. Ez a folyamat elindult, de elég nehezen megy. Nem azért mondom, hogy mentegessük magunkat, de igy van. Amit még fel szeretnék Vetni, ez a pedagógusai kés pártszervezetek kérdése. Ha az anyagot nézzük és a mai vitát, nyugodtan elmondhatjuk, hogy rendkívül nagy a fejlődés politikailag, pedagógiailag, stb. Mégis, az anyag is a pártszervezetek feladatává tesz néhány dolgot, de javasolom még, hogy erősíteni a pártszervezetőket abban, hogy az iskolavezetésben nagyobb hatásuk legyen. Olyan feladatokat látok én itt, hogy a pártszervezet vezetőségén belül nincs meg a megfelélő egység, hát még a pártszervezetben. Tehát ezeket a pártszervezeteket tovább kell erősíteni, képessé tenni arra, hogy az iskolavezetésben megfelelő helyet és szerepet kapjanak. Az eddigi pozitív eredményeket elismerve, nagyon sok segítséget adhatna az iskolavezetésnek a problémák megoldásában. Javasolom ezt megnézni, és Ígéretet teszek arra, hogy a jövő oktatási évben ezt a kettősséget megszüntetjük,, amit Virág elvtárs említett . Virág elv társ: Az anyagban említés van arról, hogy a középiskolák minden tartalékukat felhasználták és itt szó van arról, hogy újabb 4 osztályt kell nyitni. Az iskolák még az előadó termeket is betervezték. Meg kellene azért nézni budapesti szinten, hogy néz ki a helyzet és mit lehetne tenni e téren. z/ Sütő elvtárffiis mondja, hogy 4 osztályt vállalt, de 5 osztályt kap, s ezt már nem tudja elhelyezni. Bérces elvtárs: A pártszervezetek erősítésével nagymértékben egyetértek, de azzal, hogy sok esetben a tanács, az állami vezetés ezt gátolja, azzal nem értek egyet. Erre számtalan példát lehet mondani, amik azt mutatják, hogy a pártszervezeteket, a pártvezétőség véleményét, észrevételeit nem veszik figyelembe. Nem általánosíthatunk, de nem lehet az ilyan dolgokat nem szóvá tenni, mert ez az adott tantestületben is komoly problémának számit. Feladatként határoztuk meg a pártszervezeteknek a külföldre utazók felkészítését, bármelyik országba megy, s hogy az élménybeszámolókat is a pártszervezet felkészítésével tartsák. A pedagógusok lakásproblémáját illetően egyetértek, hogy meg lettek oldva problémák, de olyanok, amelyek többéves problémák voltak és az illetők elmentek minden lehetséges helyre megoldásukért. Tehát kaptak, de nem a %-aránynak megfelelően. Azt is fel kell vetni, hogy nem vagyunk olyan gazdagok, hogy minden évben más profilú iskolát alakítsunk ki, mint pl. az Egressy szakközépiskolában akarják, de se szerszám, se felszerelés nincs hozzá,- igaz, hogy az eddigiekhez sem adtak semmit. De nem elég azért a Főv.Tanács döntése, hogy eddig ezt csináltátok, holnaptól azt csináljátok.