Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-12-13
Az anyagi ösztönző igy nem azt a célt szolgálja, amit szeretnénk. Tehát meg kellene oldani, hogy a mi szellemünkben nevelő pedagógusokat - akik nem tulóradijért végzik a többletmunkát, - azon túl, hogy meggyőződésükből, belső szükségletükből is adódik ez, ne jussanak hátrányba, ne veszítsék el a lelkesedésüket. Erre azért fel kellene hivni a figyelmet. Ami azt illeti, hogy nem használják, nem hasznosítják az egyes könyveket, ezekre véleményem szerint nincs szükség, ezektől meg kell szabadítani a pedagógus könyvtárakat, s helyettük inkább olyan müveket, amikből tanulhatnak, amik hasznosak, stb. Mindig rossz érzésem van, amikor nevelő intézményeknél nem a legfontosabbakat, nem a legujabbakat, nem a legkorszerűbbeket látom, mert igy a gyerekek nem azt kapják amiket kellene, nem az újat, a korszerűt, hanem a régit, az elavultat, - a múltat. Várkonyi elvtár snő: Összesen 196 pedagógus ment el a kerületből, ezt a magam részéről igen soknál: tartom. Meg kellene nézni, mi az oka annak a gazdasági problémákon kivül, - mert nyilván, a fizetés is közrejátszott ebben. Nyilván az anyagi megbecsülés hiányán kivül erősen közrejátszott, hogy a pedagógusok munkakörülményei nem olyanok minden iskolában, mint amilyennek lennie kellene. Az uj lakótelepeken újak, korszerűek az iskolák is nyilván, ugyanakkor a régi iskolák nem megfelelőek, rossz körülmények között kénytelenek ott tanítani, s nem olyan a felszereltségük sem az iskoláknak, mint kellő®. Itt a középiskoláknál is van elég sok probléma. Kinn voltunk egy pár iskolában, s pl. a Teleki Blanka gimnáziumban egyszerűen megdöbbentő, hogy milyen körülmények között tanítanak. A legelemibb dolgok hiányoznák, sem a pedagógusoknak, sem a gyerekeknek nem tudja a megfelelő tanitási és tanulási körülményeket biztosítani, ugyanakkor pár lépéssel odább az István gimnáziumban a legkorszerűbb feltételeket, felszereléseket találjuk, amely nyugodt, jó körülményeket biztosit a pedagógusoknak az oktató munkához. Nem mindegy nekünk, hogy milyen légkörből, milyen igényekkel és milyen felkészültséggel kerülnek ki a gyerekek. Ami a zsúfoltságot illeti, nemcsak a demográfiai hullám az oka véleményem szerint sem, sem pedig, hogy sok a nő, hanem inkább a pedagógusok száma kevés. Tehát ha le akarjuk csökkenteni a túlórát altkor csak a pedagógusok számának csökkentésével tudjuk elérni. Felveti az anyg a pedagógusok lakáskérdését is. Az a javaslatom, hogy amennyiben a Tanács VB 5-4 lakást éveként biztositana a pedagógusoknak, akkor az kellene,hogy igy felszabaduló lakást is pedagógusoknak adnák. így több pedagóguson tudnánk segiteni. Feltétlenül segiteni kell az iskolák technikai dolgozóinak a bérezését is, mert ezen a területen nagyon rosszul állnak iskoláink. A takarítónőknek nem egyszer, hanem kétszer annyi munkát kell végezni éppen a váltakozó tanitás miatt, kevesebb bérért. Ezért inkább máshová mennek. Az óvodákban is az a helyzet, hogy nem 8, hanem 12 órát kell dolgozniok,mert ugyancsak kevesen vannak, a fizetésük szintén alacsony és az óvónőknek is be kell segiteni a takaritó munkába. Ezen a területen is segiteni kellene, mert itt is nagyon rossz a helyzet.