Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-11-23
amit egy felsőbb vezetőnek most már nem szabadna, hogy mondani kelljen. Remélem, hogy ebben is előbbre tudunk most már majd lépni. Azt is meg kell mondani, hogy nincs kialakulva annak rendje, módja, hogy hogyan is vigyük. Amit az elvtársak elmondtak, ezt bizonyítják. Azt pl. nem tudom, hogy helyes-e, hogy Virág elv társnál csak az igazgatónak kell elvégeznie az összes minősítést. Ugyancsak nem tudom,hogy lehet ilyen nagy létszámot adni a minősítéseknél Lévai elvtársnőéknél. Megmondom, vannak itt olyan dolgok is, amiket én sem látok tisztán még a minősítések rendjénél. Fogunk mi is idehozni testületi döntésre minősítéseket gazdasági vezetőkről, s még nem tiszta, hogyan kell ezt elkészíteni. Tehát kezdeti lépések vannak még itt is. De azt is meg kell mondani, hogy annak ellenére, hogy sok kritikát és bírálatot mondtunk a kádermunkával kapcsolatban, az is igaz, hogy nagyon nagyot léptünk előre. Biztos azért veszi a -ol.Biz. is napirendre, hogy keresse ezekben a problémákban az előrehaladás útját, módját. Mert ez is úgy van, ahogy Takács elvtárs mondta, hogy nem biztos, hogy jól céloztuk meg ezt a határozatot, mert ennek célja volt, hogy egyrészt a pártszervezetet bevonjuk jobban, másrészt, hogy a gazdasági vezetés szabadabb útra jusson és szabadabban tudja kimondani a maga való, vagy vélt véleményét, igazát. Mindez nagyon sok munkát igényel, különösen a tudatformálást illetően. Schumeth elvtárs összefoglalja a vitát: Annak elismerése mellett, hogy jelentős fejlődés van a Pol.Biz. határozata végrehajtásában, - egy-két gondolatot, azzal, hogy a téma további figyelemmel kiséBésre, további ellenőrzésre fog kerülni, másrészt ezeket a kérdéseket konkrét elemzés utján kell a javaslat szerint ilyen kibővített titkári értekezleten tovább vinni. Az egyik gondolat:-a minősítések rendje és minőségének kérdése, ami a konkrét tapasztalatok alapján további elemzésre és magyarázatra szorul.- A testületek szerepe a kiválasztásban, a minősítések vitelében és a káderek nevelésében, ennek gyakorlata, módszere, formája. -A követelmények értelmezése, érvényre jutása és differenciáltsága. A 3-as követelményre gondolunk.- A perspektivikus kádermunka vitele és káder tartalékok biztosításának helyzete.- A káderekkel való rendszeres foglalkozás és nevelés problémája és feladatai. Ezen túl, javasolom ..hogy a PTO a következő kérdést nézze meg konkrétan és a szükséges lépéseket tegye meg:- az iskolák területén lévő hatáskör problémája, amit Virág elvtárs vetett fel,- a kereskedelem területén lévő hatáskör szélességének problémája, amit Lévai elv'társnő vetett fel. Az elmondottal: figyelembe vételével javasolom, a VB fogadja el a napirendet és bízza meg az apparátust, hogy ennek szellemében elemezze tovább és a jövő évben - megvárva a Pol.Biz. elemzését is, azok figyelembe vételével majd egy szélesebb plémumon tárgyaljuk meg a tapasztalatokat. A VB a napirendet Schumeth elvtárs összefoglalója szerint jóváhagyta.