Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-10-18
6 St.szám: ljo8. 1. / A középiskolái pártszorvuz - tűk ?. KISZ munka irányításában és segítésében továbbra is elsősorban a közvetlen segítségnyújtás eszközét alkalmazzák,. Ezért;- Biztosítani kuli, hogy a pártösszekötő tanár mellett valamennyi kommunista pedagógus konkrét pártmegbízatást kapjon a KISZ szorvosét munkájának segítésében,- tovább kell fejleszteni a KISZ vezetőképzés rendszerét és tartalmát8- emelni kell a KISZ szervezetekben folyó politikai munka színvonalát és az iskolai Rendtartás merev alkalmazásának mellőzésével elő kell segíteni, hogy az ifjúsági szervezet életében, munkájában a mozgalmi jelleg a jelenleginél jobban domborodjék ki. Ez elősegíti az öntevékenység, az önkormányzó-képesség, a társadalmi aktivitás kifejlődését, ami elengedhetetlen feltétele a fiatalok felelősségérzete növelésének. Fontos, hogy az eddig kialakult gyakorlatnak megfelelően rendszeres segítséget adjanak a pártszervezetek a KISZ vezetőségeknek, munkaterveik összeállításában, programjaik teljesítésében, ügyelve mindig arra^ hogy a munka norán a segítő cselekvés mutatkoznak U3«*g. 2. / Minden középiskolai pártszervezet vezetősége javasolja az iskolák igazgatóinak, hogy a tanév során osztályfő-, nöki és a lehetőséghez mérten testületi értekezlet napirendjére tűzzék a KISZ munka előrehaladását jelenleg gátló kérdéseket. Ilyen lehet pl;- a pedagógus tekintély igazi alapja az iskolában. Ezen belül a tanár és diák viszonya. Pedagógus az óráin'és órán kívül. Pedagógus az iskolában és odahaza, stb.- a KISZ-élet demokratizmusának helyi problémái és feladatai. Ezen belül az iskolai szabályok és a KISZ te- ' vékenység, a KISZ érdekvédelmi munkája lehetőségei,stb. 3. / A kerület középiskolai és szakmunkás képző intézetek KISS szervezeteinek munkáját a kerületi KISZ Bizottság részletes jelentése alapján a PB. mellett működő PMB. a jelen anyag továbbfejlesztése érdekében 1969. tavaszán elemezze. Budapest,1968. október 11. Összeállította; Bérces János et. Látta: Tömpe János et.. 1Q