Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-08-23

amire végig,szükség lesz. Itt az kell, hogy nagyon átgon­doltan, nagyon határozottan, konzekvensen visszük végig a vonat­kozó párthatározatoknak megfelelően ezeket a dolgokat, s akkor véleményem szerint eredményesebb munkát fogunk végezni az elkövet­kezendő periódusban. Schurneth elvtárs összefoglalja a vitát: Ha általánosan akarjuk értékelni, akkor azt mondhatjuk, hogy az uj gazdasági mechanizmus féléves tapasztalatait tekintve - a termelés volumenét, a termelékenységet, a jövedelmezőség növekedé­sét, a vállalati tartalékok feljárásának irányát tekintve, - helyes, pozitiv tendenciákat mutat, ezt éppen az elért eredmények bizonyítják. Emellett megvannak a termelésnek a maga problémái. Azután amit Pecsők elvtárs is mondott, a nem helyes törekvések problémái is jelentkeznek. Még a régi szokások, szemléletek is hatnak, de már az uj is hat. Mindez azonban mélyebb elemzése­ket követel. A lényeg az és eddig is igy jött a jelentés, hogy egyedileg néz­zük, egyedileg vizsgáljuk, de a sok egyesből ki kell, hogy alakul­jon az általános kép. Az üzemek adatai kezünkben vannak, ide a VB elé nem kellenek a számszerüségek, de a következtetést le kell vonni. Az egyes adatokból meg tudjuk állapítani az általános ten­denciát, hogy milyen utón hozzák a termelékenységet, stb. Ezért helyes is, ha a bizottság egyes témákra fog kitérni. A tapasztalat, a tendencia levonása az kell. Azt nem álcájuk ki­mondani, hogy ennyit és ennyit hozzatok, hanem azt vizsgáljuk, ha pl a létszámhelyzet nem oldódik meg, ez j miért történik, mi ennek az r oka; vagy a termelékenységet létszámmal akarják-e hozni, vagy fej­lesztéssel, szervezéssel. S ezeket meg kell mondani az alapszer­vezeteknek. Ezek mélyebb elemzéseket követelnek, - s hogy ez nem történt meg, ennek nem a hizottság az oka, nem az ő hibája, hanem a bizottságot irányitó vezetés.' hibája. A VB ülés tapasztalatait a PB elé kerülő jelentésben majd hasznosí­tani kell. Amit Béres elvtársnő mondott, ebben is és minden problé­mában állást kell, hogy foglaljon a pártszervezet. Azt meg kell, hogy tudja állapítani, hogy szükség van-e a többszáz milliós beru­házásra, va_gy sem. Ezt még kell, hogy tudja állapítani a párt­szervezet. Ha még sem tudja megáúLapitani, bejön a PB-re, megnézzük ha nem tudjuk mi sem megállapítani, akkor mi fordulunk a vállalat­vezetéshez, azután a minisztériumhoz és úgy tisztázzuk. Hozzá te­szem, hogy a pártszervezet maga öntevékenyen is mehet a miniszté­riumhoz tisztázni ezeket a dolgokat. Azután, ha én titkár vagyok, azt,mondom a gazdasági vezetőnek, mutassa ki nekem, hogy ez milyen hatással van a termelékenység növekedésére, ha pozitiv hatással van, akkor támogatom, ha nem, akkor nem támogatom. Visszatérve a jelentésre: most már mindezek alapján úgy kell dol­gozni a gazdasági bizottsággal együtt, hogy a PB elé kerülő anyag tényleg elemző, az okokat feltáró anyag legyen, és előre mutató legyen, 1969-re előre, hogy fel tudjuk hivni a helyes és a nem he­lyen tendenciákra a figyelmet. Javasolom, a VB vegye tudomásul a jelentést és az elhangzott észre­vételek alapján megbízzuk az osztályt és a bizottságot, hogy ennek alapján hasznosítsa és készüljön a PB elé kerülő jelentés elkészí­téséhez. A VB a jelentést Schumeth elvtárs összefoglalója szerint jóváhagyta.

Next

/
Thumbnails
Contents