Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-05-16

- 6 -közelebbről és amennyiben tud, segítsen, mint ahogy az elmúlt időszakban a rendelés-hiánnyal kapcsolatban segítséget adott - egyúttal ezt a segítséget megköszönjük - ebben is kérjük a Pártbizottság segítségét. Még egy kérdést, a párt- és a szakszervezettel kapcsolatos kö­zös munkát illetően. Nehéz a gazdasági vezetés dolga is az ilyen területen, ahol ilyen rugalmasan kell foglalkozni a dolgokkal, de még nehezebb q^árt- és a szakszervezet dolga az ilyen körülmények között. El kell mondani, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni, különösen a pártszervezettel. A jelentkező problémákat nagyon jól le tudjuk rendezni a segítségükkel. Nagyon nehéz politikai hely­zet keletkezett a vállalatunknál, itt a zuglói gyárban is erősen érintett bennünket, de méginkább a vidéki gyáregységünkben és na­gyon jól összehangolt gazdasági, párt- és szakszervezeti intéz­kedésekkel tudtunk csak a bajokból és gondból kilábalni. Azt tudom elmondani, ismételten, hogy nagyon sok segítséget kaptunk a párt- és a szakszervezettől. Lipták elvtársnő: Néhány szót arról, hogy a szakszervezet is a maga területén fel­készült az uj gazdasági mechanizmusra. A jelzések hozzánk is el­jutottak, amikor a dolgozóknál kezdődtek a problémák mutatkozni. Megkaptuk a pártvezetőségi ülésen mi is, hogy milyen uj munka­módszerekkel és milyen uj feladatokkal foglalkozzunk. Pl. hogy nagyon rugalmasan, az uj helyzetnek megfelelően vigyük a munkaver­senyt, stb. Kidolgoztuk az 1968-révi szempontokat, ennek pártve­zetőségi ülés elé vitele is megtörtént. Az 50. évfordulóra való felkészüléssel foglalkoztunk a munkaverseny terén, konkrétan a helyi és a központi feladatoknak megfelelően. A fő tevékenység mindig az adott gazdasági egység előtt álló fő feladatokra irányul, általánosságban: minőség, anyagtakarékosság, munkafegyelem, idősebbek segítése a fiatalok felé, stb. A Bárány elvtárs által elmondott problémákat mi nagyon határozot­tan és őszintén feltártuk a dolgozók előtt. S meg kell mondani, hogy az egynyelven-beszélés meg is volt. Nagyon egyöntetűen ment ki a dolgozok felé. El is fogadták és igy különösebb nehézség nél­kül sikerült átvészelni ezt a nehéz időszakot. A minőség eléggé háttérbe szorult és a többgépes rendszer. Ezzel is foglalkoztunk. Az év elején 55 volt, ma már 40-re emelkedett a brigádok száma a zuglói gyáregységben. Ez is mutatja a dolgozók hozzáállását, a problémák megoldásához. A zuglói gyáregységben szerzett tapasztalatokat - ahogy a pártszervezetünk állást foglaló­iéi tudtuk használni vállalati szinten, ezért a többi gyáregység­ben sem voltak különösebb nehézségek. A 44 órás munkahétre való áttérést illetően: amikor a kollektív szerződést készítettük, vita volt, hogy ezt bevegyük-e, vagy sem. Szem előtt tartva, amiket az idevonatkozó párthatározatok meg­szabtak, mérlegeltük alaposan ennek politikai kihatását. Azt álla­pítottuk meg,hogy ennek nincsenek még meg a feltételei. Az elmúlt évben, mivel eléggé tulóráztattunk, és mivel a 44 órás munkahét bevezetése egy nagyobb terv biztosítását vonja maga után - és a keresetet is biztosítani kell, - nem láttuk biztosítja annak fel­tételeit. Amikor 1968. elején ilyen nagy nehézséggel küzd a válla­latunk, amint azt Bárány elvtárs is elmondta, úgy láttuk: annyiban

Next

/
Thumbnails
Contents