Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1967-11-20
6 -A munka során is alakítjuk azt a bizonyos gazdasági szervezi* és elemző tevékenységet. leég azon is gondolkozunk, hogy operatívan avatkozzunk-e be, vagy sem, mert egyes esetekben nem lehet egyértelműen elmarasztalni■az operatív beavatkozást sem. S a jövőben is, ha a szükség úgy hozza, akkor az operativitás is megengedhető, bár minél kevesebbszer legyen rá szükség. Lég a kádermunkával kapcsolatos határozathoz, amit hooszu időre szólónak tartok. Az a minisztertanácsi határozat, ami majd az állami személyzeti munkára vonatkozik, ennek megvalósítása nagyon komoly eszköz lesz pártszervezeteink kezében, amely ezt a folyamatot a személy oldaláról nagyon komoly mértékben tudja segíteni. Vagy a tagfelvételnél még mindig lehet követelmény, hogy lehet bizonyos mértékben előre menni, pl. a munkások felvételénél, - amellett, hogy egy nagyon egészséges javulást mutatott az év során, - de biztos, hogy még mindig lehet javítani, s különösen a fiatalabb munkás korosztály között. azután itt van még a tagkönyv-csere, a régi párttagok igazolása, stb. Van tehát jónéhány kérdés, amikben a pártszervezetek tevékenységét erősíteni kall, s jónéhány kérdés, amikben a jövő évre tényleg alaposan fel kell készülni,-mint pl. a vezetőségválasztás# is, - hogy nagyon eredményesen végre- tudjuk hajtani. Izek, amiket elmondtam2 nagyjából ismertek, hogy a jövő évben meg kell csinálni, s mindehhez még azok, amik nem is ismertek; a párt szervezési és ideológiai kérdései, stb. Biztos az is, hogy az uj mechanizmussal kapcsolatos propagandát is még széLesebb körben le kall majd vinni. A párt belső életének kérdésében még azt is gondolom, hogy a tömegszervezeték. pártirányitásárar s az azt követő nagyon komoly akcióira - s éppen a szakszervezet pártirányítására, 'ahol nagyon sok ko'noly dolog fog lecsapódni - megfelelő párt irányítására törekedni kell. Asztalos elvtérs: ügyrészt mint ennek a testületnek a tagja, másrészt mint aki az itt hozott kötelező határozatokat végre is kell, hogy hajtsa, ennek alapján ténylegesen megállapíthatjuk, hogy ez a testület a dolgokhoz jól viszonyul. Amikor végigmegyünk a határozatok végrehajtásán, hatásán - mint pl.a decentralizálásr a pártépítés kérdései, vagy a demokratikus dectralizmus erősítésével kapcsolatos határozatokon, stb. - meg lehet állapítani, hogy pártbízottsúgunk jól. határozta meg az irányvonalat, s ez kinn ténylegesen realizálódott. ♦ Az agitációs és ideológiái munkánál néhány megállapítást: Éves 'szervezésben mi törekszünk arra, hogy pl. a különböző pártoktatási formákat’■ úgy szervezzük meg, hogy egyrészt a dolgozók, másrészt ’a pártszervezet létszámához viszonyítva a pártpktatás biztosítva legyen. A magam részéről helyesnek tartanám, hogy az ezirányú munkánkat felül kellene vizsgálni. Nem volt meg az erre a munkára való mozgósításban, hogy mit akarunk mi ezekkel, akiket be akarunké skoIázni. Ugyanez a helyzet az esti egyetemei kapcsolatban, hogy sokkal jobban meg kellené nézni az ipari üzemekben, hogy mit akarunk mi azokkal kezdeni, akiket oda beiskolázunk.