Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1967-11-20
4 Ha feltesszük a kérdést, hogy tudunk-e egyidejűleg több fontos kérdéssel is foglalkozni, több fontos kérdést is megoldani, azt lehetne mondani, hogy ez a Pártbizottság, ez a testület a nagyjelentőségű feladatokat megoldotta - egyéni véleményem szerint ez a kerületben megtörtént és eredményesen folyt ez a munka. Szeretnék a választott testület: a Pártbizottság és a Végrehajtó Bizottság munkájával kapcsolatosan néhány dolgot mondani. Ami megragadott mindig,hogy nem csak arról volt szó, hogy az adott BPB és KB határozat részterületekre való felbontása, hanem olyan feldolgozása ezeknek a határozatoknak, hogy ezekhez hozzátéve a kerületi jellegzetességeket, - s én ezt tartom valamivel többnek, amitől gazdagodik az anyag. Amikor pl. a Szervezeti Szabályzatot tárgyaló PB ülésen a követelményekről volt szó, hogy az egész párttagság felé, - de hozzátették, hogy differenciáltan, az egész pártszervezet szintjének megfelelően. Tehát sokrétűen foglalkoztak az* egyes dolgokkal, figyelembe véve azokat a kérdéseket, amik az emberekben problémákat okoznak. S ha nem is volt szó kifejezetten az ideológiai kérdésekről, hanem pl. nagyon gyakorlatias dolgok kerültek szóba, akkor sem maradt el az előzetes tisztázása az* elvi dolgoknak. Ugyancsak a Szervezeti Szabályzat vitájában merült fel, hogy ki a vezető és ki a partner, ami nagyon helyes felvetés volt és a pártszervezetékben elég sokszor* merült fel a kérdés; hogy merül fel a pártszervezet, a párt vezető szerepe? Úgy érzem, ennek tisztázása is egy kicsit emelte a pártszervezeteket, hogy igen, a pártszervezet a terület politikai felelőse, vezetője. Tehát elvileg megalapozottan is lettek ezek a gyakorlati dolgok tárgyalva. Vagy a PB-nek a mechanizmussal kapcsolatos vitája, ami nemcsak továbbadása volt egy határozatnak, hanem olyan gondolatokkal való megtöltése, amik sokkal inkább a gyakorlatot segitik elő. Tehát mindez több, mint amit a határozatok mechanikas végrehajtása mond. Úgy érzem, abban is, amikor úgy került megfogalmazásra, hogy minden pártszervezetnek van hatásköre, tehát, hogy az élet minden területére kiterjed a pártszervezetek ellenőrzése, - ez a többlet jelentkezik, ami még a biztosítékot adja, hogy bizonyos fokig egyetértési, megítélési joggá lehetne kifejleszteni. Mindebből azt a következtetést ázüröm le, hogy mindezekben az együttesen futó nagyon fontos kérdésekben egyúttal olyan kerületi értékelést tudott kialakítani, amivel megadta a lehetőséget, hogy az általa irányított pártszervezetekben a helyes végrehajtás történjen. Voltak a VB-nek ilyen témákat megindító jelentései, amik nem határozatokkal zárultak le, hanem megtárgyalásra lettek bocsájtva és később, valamikor az év‘ második felében lett a sok tapasztalat sommázása. Ezzel elérték,hogy minél szélesebb tömegek kapcsolódjanak b'e és a kollektivizmus megfelelő módon kiszélesedhessen. Az is nagyon jó dolog volt,hogy taaga a pártmegbizatások cimü anyag először egy üzem, majd kerületi tapasztalat alapján lett tárgyalva, amikből azt lehetett leszűrni, hogy hagyan is veszünk jjészt a pártnak a gyakorlati munkájában.