Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-06-16

- 13 -Vita: Gyenis elvtárs: Ezt a bírálatot el kell, hogy fogadjuk, ez tény. Azonban, ha sikerül a következő időszakban egy határozatképes tag­gyűlést összehívni, akkor már ez a probléma megoldódik, mert jelenleg 6 tagfelvételünk van folyamatban. Az is probléma, s igaz, hogy a tagfelvételi munka nálunk elég nehezen megy. Ennek oka objektív és szubjektív tényezőből tevődik össze, egyrészt nagyon kevés a fizikai munkás, sokkal nagyobb az alkalmazotti létszámunk; másrészt művészeti területen egyik legnagyobb problémánk ez az állandó átszervezés, ahol ezek következtében a hangulat elég változó. A tröszt, az uj finan­szírozási rendszer, stb. ami most igátja az embereket, s a párthoz való közeledésben is vannak bizonyos problémák. Úgy. érzem, az elkövetkező napok, amelyek a tagfelvételeket reali­zálni fogják, s a titkár elvtársakkal történő beszélgetések is, ezt a képet meg fogják változtatni. Takács elvtáfts: Olyan dolog merült fel, hogy az ajánlók felelősségének fokozá­sa. Az vetődött fel, hogy a KISZ-taggyülést hogyan lehet fele­lősségre vonni, másrészt az ajánlókat meddig - mennyi ideig - lehet felelősségre vonni az ajánlásukért. A gyakorlata nincs annak, hogy valakit is felelősségre vontait volna, hogy rosszat ajánlott párttagnak. Szkokán elvtárs: Ez egy érdekes kérdés valóban. Lehetőség nincs arra, hogy felelősségre vonja a pártszervezet a KISZ-taggyülést, - de azért koordinálhatja a KISZ-titkárral ezt a munkát a párt­szervezet . Úgy érzem, a beszámoló jó volt, a lényeget hozta ide. Egy-két következtetés: ‘ A VB megállapíthatja, hogy a jelzett lassulás nem következett be, s az alapszervezetek megtartották azt a helyes érzéküket, hogy ki az, akit párttagnak kell felvenni. Helyes volt, hogy nem kapcsoltunk rá itt a kerületben, erre ezután sincs szük­ség, sőt, méginkább a minőség felé kell törekednünk. Ugyan­akkor hozzáteszem, hogy ez nem menlevél azok részére, akik ilyen tevékenységet nem folytattak. S itt nem is azon van a hangsúly, hogy felvesznek-e egyet, vagy sem, hanem, hogy a párt szerepe milyen ott abban az adott üzemben, vagy intéz­ményben. Ha huzamosabb ideig semmi érdeklődés nincs a párton­­kivüliek felől, hogy szeretnének párttagok lenni, őrt azért érdemes a pártmunkát is megnézni, hogy a pártszervezet tevé­kenységét, sokirányú munkáját hogyan végzi; hogy úgy mondjam, miért nem vonzó ott a pártszervezet a pártonkivüliek felé, örömteljes az, hogy a pedagógusoknál az utóbbi időben nagyon szép, egészséges élet kezd kialakulni. Azt hiszem, hogy az utóbbi években végzett decentralizálás kezdi meghozni gyümöl­csét. Egy pár olyan gondolat, amiben sok titkár elvtárssal, párt­vezetőséggel vitatkozni kellett. Az egyik, hogy nincs

Next

/
Thumbnails
Contents