Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-06-16

8 A körzetek irányában úgy kellene már eleve indulni a KISZ részéről, mert azt nem tiltja a KISZ Szerv.Szab, sem, hogy az ott lakó KISZ-tagok részvétele, összejövetele nem történhet a körzetekben. Szórakozni menjenek az arra a célra szolgáló ifjúsági otthonokba, de egy mérsékeltebb programot összeállít­hatnának és a KISZ Bizottságnak kellene véleményem szerint, hogy szervezettebb formában vigye,és mindenek előtt üzemek irányába is. Ők azok, akiknek a legtöbbet kellene, hogy ad­janak, legtöbb rajtuk kellene, hogy múljon, nekik kell itt a legtöbbet tenni, - és éppen ezt nem teszik. Mátrai elvtárs: Nem akarunk itt a KISZ-szel foglalkozni, nyilván ez külön téma. Annyi központi rendezvényt kell csinálniok, ami felőrli az erejüket; s arai egyoldalúvá teszi ugyan a munkájukat, de le is köti őket. ‘Nem megy gördülékenyen a munkájuk a kádercserék miatt sem, a KISZ kulturális aktivák miatt sem. Egyszer már külön kellene ezt a területet megtárgyalni. A pártkörzetek kulturális centrummá válásának kérdéséhez: véle­ményem szerint soha nem válhat kulturális centrummá az olyan helyiség, amely csak azzal rendelkezik, amit otthon is megtalál­nak az emberek, összességében az anyagi feltételek nincsenek meg ahhoz, hogy a körzetek kulturális centrummá váljanak. Ezért, ha nem is kulturális centrumokká, de bizonyos értelemben kultu­rális gócokká lehetnének. A Hazafias Népfrontnál azért sikerült a pince-klub., mert bár felügyeletük alatt működik, de hallatla­nul nagy az önállóságuk, másrészt nagyon helyes, igényes mag hozta létre, aki határozottan kimondta, hogy ezt akarjuk, s aki nem ezt akarja, az ne jöjjön ide. Meg kellett védeniük magukat az oda betévedt másféle fiataloktól, de meg kellett védeni a Népfrontban lévő idősebb garnitúra nyomásától is, akik rájuk akarták erősza­kolni elképzeléseiket, müveiket, stb; a nem túl egészséges maggal létrejött művészeti kör nyomásától. Ez az egész még kísérletnek számit, hogy hogyan lehetne megvalósítani, hogy maguk a fiatalok, a saját igényeik megvalósításával, a saját elképzeléseik szerint szórakozzanak. A jövőben levonjuk a tapasztalatokból a követ­keztetést, hogy mennyire fog ez beválni és mit lehetne csinálni hasonló módon, formában. Úgy érzem, félreértés van a Berkesi-féle könyvek terén. Ez kerü­leti viszonylatban jelentkezik. Előrelépésnek tartom azt, hogy mai szocialista irók müveit mind többet olvasnak, s ezért is fogalmaztam úgy meg,hogy a mai szocialista irodalom növekvő olvasása mellett az értékesebb alkotások felé jusson a mind nagyobb arány. Az anyagban elsődlegesen a körzeti területi kulturális munkával foglalkozunk s csali másodsorban az ossz-területi kulturális munkával. A körzetekben igen is van olyan probléma,-egyes körzeteknél, - hogy idegenkedés a fiatalok felé. Én legalábbis úgy tapasztalom, hogy van egy ilyen idegenkedés. Előfordul, hogy egy-két bekerülő rakoncátlan miatt az ifjúsági klubot szün­tetik meg. Még ha egyes elvtársak komcepciója is csak, vélemé­nyem szerint akkor is küzdeni kellene ez ellen, - és véleményem szerint a gyakorlatban meg tudjuk valósítani; valamit lehetne tenni az ellen, hogy ne szédelegjenek az utcán a fiatalok. 3

Next

/
Thumbnails
Contents