Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-06-02

- 5 -az uj gazdasági mechanizmus indulásánál. Ugyancsak nagyon sok problémát okozhat a részesedés felhasználása elveinek kialakítása a pártszervezetnek. Ezért foglalkozni kell? elemezni ezeket a dolgokat, mert a dolgozók hangulatát negatívan befolyásolhatja. Földes elvtársnő: A vállalat az összevonással kapcsolatosan nagyon sok problé­mával küszködött. Egyrészt meg kellett teremteni a pártszer­vezet tekintélyét, s véleményem szerint azok a módszerek, amiket alkalmaztak, erre alkalmasak voltak. Másrészt magának a pártvezetőségnek a tekintélyét is megszerezték. Persze, egy csomó problémával küzdenek jelenleg is. Az áru elhelyezésével problémájuk nekik nincs, - de az uj mechanizmussal kapcsolatban az igazgatónak olyan elképzelése már volt, hogy korlátlanul használhat fel túlórát. A párt­szervezetnek ezt sikerült leszerelni, mert ebben az évben a tavalyihoz viszonyítva sokkal kevesebb túlórát használtait fel. Volt olyan vélemény Is, hogy nem számit, hogy mennyi a hulladék, a lénjqg az, hogy tetszetős legyen, mert amennyivel szebb, mindig többet lehet érte kérni. Akkor beszéltek az elvtársakkal, a kommunistákkal, s az anyagtakarékossággal kapcsolatban adtak pártmegbizatásokat. Az uj mechanizmusra való felkészülés során is nagyon sok prob­lémájuk volt. Nem kis szériákat kell készíteniük, s a techno­lógiánál jelentkeztek problémák. Az ezzel kapcsolatos problémák meg lettek beszélve, hogy oda menjenek le a technológiára és az ott lévő problémákban nyújtsanak segítséget. Vannak próbál­kozásai aá uj gazdasági mechanizmussal kapcsolatban a párt­szervezetnek és vannak eredményei is ennek. Jánosi elvtárs: A beszámoló sok olyan gondolatot vet fel, amely rendkívül hasznos. Egy pár olyan gondolat, amivel mi is küszködünk: a nézetek, a szemléletek terén. Amit Rózsavölgyi elvtárs mondott, hogy 1968 kialakításával már most kell foglalkozni. Nálunk is a vezetők szemléletbeli kérdésében is problémák vannak. Ok is azt várják, hogy 1968-ban majd megjelennek a rendeletek és akkor ráérünk vele foglalkozni. A pártszervezetünk szorgal­mazza, hogy foglalkozni kell azokkal a kérdésekkel, amik 1968-ban felmerülhetnek. Ezért azt látom a Finomkötött párt­szervezete legnagyobb erényének, hogy már most foglalkoznak azokkal a problémákkal, amik várhatók, és az emberek gondol­kodásának, szemléletének megváltoztatásával. Sok olyan dolgot tapasztaltam a jelentésben, araikét a mi üzemünkben megvalósí­tani is hasznosnak tartanánk. Béres elvtársnő: Komplex intézkedési tervünk tartalmazza a fő irányvonalakat. Pl. hogy az ipartelepítés, a konstrukciós beruházás befejezé­se, nagyvállalati keretben megoldani a kis-szériák gyártását, amely a divat-cikkek gyártásánál ellentmondásokat okoz. Ugyan­akkor az export növelése, ezen belül a nyugati export növelése; a hazai szintetikus fonalak bevezetése, feldolgozása. További feladat, hogy jövőre megduplázódjon a vidéki termelésünk. g

Next

/
Thumbnails
Contents