Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1966-02-11
4 Válasz: Pakróczi elvtárs: A szem.biz. rövidítés szeminárium bizalmit jelent. A légo oktatást pedig pártmunkaként végzi az egyik elvtárs, mivel az MHS nem tudott a megfelelő időpontra oktatót biztosítani, igy oldották meg. Az jsszlétszám 450 fő, tudományos munkatárs 80, fizikai 150-150, a többi technikus és alkalmazott. Februártól októberig a munkakapcsolat tartása részben a rendszeres havi taggyűlés, részben a terepi csoportok látogatása utján történik, ezenkívül negyedévenként az igazgató, az SZB titkár és a pártvezetpgég egyik tagja a csoportokat végiglátogatja és a feladatokat megbeszélik. Emellett a pártcsoport bizalmiak beszélgetnek és foglalkoznak velük. Béres elvtársnő: Az 5 tagjelöltet kevésnek tartjuk. 1964-ben e;^y bizottság elemezte ennek okát: egyrészt a párttagság részéről van egy elzárkózás, másrészt az összevonás alatt a párttagság figyelme elterelődött a pártépitésről, - emellett a gazdasági problémák is közrejátszottak. Ezeket a hiányosságokat megbeszéltük és megtettük a szükséges intézkedéseket, s ma már mintegy 10 elvtárs Van, aki az elkövetkező időkben felvételre kerül. A 10 közül már 4-5 úgy néz ki, hogy biztos, 5 felvétel van jelenleg, akit még nem küldtünk be a kerületbe. A zuglói központhoz más pártszervezet nem tartozik, a gyáregységekben és a telephelyeken önálló pártszervezetek vannak. Két decentralizált alapszervezet van a központi gyárban. Ez a 20 % különböző kategóriába tartozik, akiknek nincs á|langó jellegű pártmunkájuk, de olyan elvtárs ma már nincs, akit ha megbízunk pártmunkával, ne vállalná. A középvezetők pártmegbizatását az alapszervezeteken keresztül végezzük. Van aki taggyűlésen, van aki pártcsoportértekezleren, vagy vezetőségi ülésen kapja meg és a beszámoltatás is ennek megfelelően történik. Az a tapasztalatunk, hogy a gazdasági középvezetőkre nagyon jó hatással van, jó eredményt látunk e téren. A jobb légkör megteremtése ténylegesen nagyobb, összetettebb probléma. 1964-ben felmértük a helyzetet; a párt szövetségi politikáját, stb., azután következett az oktatás problémája. Elővettük a határozatokat és annak megfelelően adtuk ki a feladatokat. Minden alkalommal úgy kezdtük, hogy az odavonatkozó határozatokat ismertettük, megbeszéltük. Az elismerésről irtunk az anyagban. Mi azt vesszük elismerésnek, ha a párttagokat szeretik, jönnek hozzájuk problémákkal az emberek. A pártszervezet összegyűjti a tapasztalatokat, továbbadjuk a vezetésnek és a megoldás megtörténik a problémáikra. A pártcsoport érteke zleten,ae taggyűlésen az elvtár sáli a jólvégzett munkáért dicséretet is kapnak, de adott esetben kritikát is. Ma már elértük azt is, hogy pl. a tavaly november 7-i kitüntetéseknél, jutalmak odaítélésénél annak a bizonyos plusznak az elvégzését is figyelembe veszik.