Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1966-11-18
11 Meg kell tanítani az ott dolgozó kommunistákat és ők adják tovább, hogy éljenek ott a jogokkal. Meg kell mondani, hogy az első vonalban még nem a szakszervezet van, de nekünk mindennapi feladatává kell tennünk a szakszervezetnek. A pár tehetőségek, s sokszor mi ingjunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy a termelés alá rendeljünk mindent. Azt kell megértetni, hogy a munkásokkal való foglalkozás a termelést is szolgálja, ó ezt kell nekünk tovább- és felfeli is vinnünk. Az nem sokat mond, hogy kerületi szinten javulás van, mert az egyik üzemben esetleg jobb, a másikban nem. Itt az kell, hogy minden üzemben a fontossági sorrendnek megfelelően valami tervszerűbb dolog történjék a munkakörül..-lények javítására. Erre kell törekednünk. Amikor összehívjuk a szakszervezetben dolgozó kommunista aktivistákat, a tömegszervezetekben dolgozó pártvezetőségi tagodat,. megbeszéljük majd velük és azt fogjuk képviselni, amit itt a VB elfogadott. Ugyanakkor pár dolog van, amit nem lehet ilyen általánosan elfogadni, hanem el kell járni a kerületi PB-nek is ezek megoldása érdekében. Az anyagban szereplő javaslatok inkább csak elképzelések voltak. A gondolat viszont érthető, hogy mit szerettünk volna. A vitatott pontot javasolom, hogy hagyjuk is el és olyasmit vegyünk helyette, hogy a munkakörülmények javítása megfelelő sorrend és sok minden figyelőmbe vételével történjék, - ahogy itt a VB-n elhangzott, - ami sokkal inkább a dolog megoldásét jelenti és a munkások részére is sokkal inkább érthető. S a módosításokat, ami az étkeztetés és az üdültetés, stb. terén felmerült, ugyancsak fogadjuk el. A VB a beterjesztett anyagot Szkokán et. összefoglalója szerint jóváhagyta. II. napirend: Balázs elvtárs szóbeli beszámolója: Elmondja, hogy a vezetőségválasztások alkalmával 8 alapszervezetet választottak, 26 vezetőségi taggal. 4 vezetőségi tag cseréje történt és 1 titkáré. Ez az elvtárs szervezőtitkár lett és az előző szervező titkár lett az alapszerv titkárává választva. Az előző PB a póttagokkal együtt 40- tagu volt, jelenleg 31 elvtársból áll. 9 elvtárs maradt ki, s további 10 fő cseréjére került sor. Jóhéhány elvtárs betegségéből adódóan került ki a PB-ből, ugyanakkor további elvtársak másirányu megbízatásokat kaptak. A munkához a kiindulási alapot a munkaterv képezi. A PB- választáson elhangzót tálcát áttanulmányozták és hasznosítják, figyelembe veszik az ott elhangzottakat. Menetközben már visszatértek néhány konkrét kérdésre, amik felvetődtek a taggyűlések során. A PB-ből és a vezetőségekből kimaradt elvtársakkal már előzőleg beszélgettek és más pártmunkával bízták meg őket.