Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-07-01

Devecsei elvtársi Az agitációs munkánál az 50 %-hoz. Nem tudom, lehet-e ezt pontosan meghatározni? Mert az,üzemekben minden párttag bizonyos időközönként valamilyen módon agitátor. Vagy a munkáján keresztül, vagy a vietnami kérdésekben való helyes állásfoglalásával, stb. Azt vetném fel, hogy alapvetően minden párttag agitátor. Talán azt lehetne követelményként támasztani, hogy fokozottabban tevékenykedjenek. Hogy nem egyenletes, abból adódik, hogy néha törés, elfáradás állhat be, másrészt abból is eredhet, hogy a párttagokat is meg kell győzni. Van aki hamarább, van aki később jut el egy-egy intéz­kedés helyességének felismeréséig. Az éttelmi agitációs biz­tos, nem olyan hasznos, mint az érzelmi agitáció,de ha meg-, adjuk a tájékoztatókat, biztos, érzelmileg is kötődnek hozzá. Az agitációnál különösebb problémákat nem látok. Ha viszonyítom a két évvel ezelőttihez, fejlődés feltétlenül van és több ember szilárdabb eszmeileg ma. Ez persze nem jelenti, hogy nincs tennivaló, feladat ezen a téren. Sok van, ez biztos. Az anyag 6-ik oldalán szerepel, hogy,nem számolunk ma sem eléggé az ellenség létezésével. Úgy érzem, mi számolunk, de lebecsüljük talán, nem értékeljük megfelelően. Az ellenforra­dalom után a szövetségi politika helytelen értelmezése veze­tett afelé, hogy tudjuk, hogy vannak ellenséges nézetek, ezzel számolunk, dsak nem lépünk fel vele szemben megfelelően. A harcossággal van egy kicsit baj napjainkban, bár az utóbbi titkárin kapott tájékoztató után elég élesen vetődik fel és jobban törődünk már vele, de még van javítani való. A körzetek területén abból indulok ki, hogy akik nyugdíjba mennek, elmondják, hogy elvesztik a talajt a lábuk alól, eltérő az üzemben megszokott dinamikus pártmunkától, s az a tapasztalat hogy inkább olyan panasz-rdélutánokat tartanai:, és nagy, átfogó kérdésekkel ritkán foglalkoznak. Ebben a kérdésben is valami megoldást kellene találni a lakóterületi pártmunkában. Az is igaz, hogy akik az üzemben áktivan tevékenykednek és többet végeznek, már nincs olyan erejük, hogy a lakóterületen is olyan aktiban tevékenykedjenek. Paulov elvtárs: Az nagy előny, véleményem szerint, hogy külön­­külön megtárgyaljuk a beszámoló főbb részeit,, de bizonyos mértékig hátrány is, mert a teljes anyagból látnánk a hiányos­ságokat. Ezért azzal értenék egyet, hogy a végén az egész anyagot összesíteni és a fő kérdésekben levonni a következ­tetéseket. Kikillai elvtárs: Amit az elvtársak elmondtak, többségében az anyáit ah megtalálható, esetleg nem olyan formában, ahogy az elvtársai: azt felvetették, mint pl. a munkastílus kérdése, azonban nem a gazdasági mechanizmus oldaláról, hanem a munka­végzés oldaláról, hogy hogyan javul, mennyire felel meg a követelményeknek. Somló elvtárs mondta, hogy a párttagság politikai tudása, fel­készültsége tekintetében is állást kell foglalni. Én azt monda­nám, hogy a párttagság politikai tudása, felkészültsége messze­menően jó. Ez azt sem befolyásolja, hogy utalunk arra, hogy a pártoktatásban csak 58 % van bevonva, stb. Elhangzott a pártmunkával való megbízatás kérdése. Kétségtelen, hogy következetes munkával segítik elő pártunk politikájának megvalósítását, ezt az elmúlt évek eredményei messzemenően bizonyitjak.

Next

/
Thumbnails
Contents