Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-06-17

12 -Az önállóság megadása az igazgató és a vállalatok felé, ez nem egy ember önállósága kell, hogy legyen, hanem akkor lesz ténylegesen önálló, ha a döntéseiben benne van a dolgozók véleménye. Ehhez szükséges, hogy ismerjék, legyenek tapaszta­lataik a dolgozók véleményéről, s ehhez az kell, hogy közöttük dolgozzanak. Annak a megállapítása és kimondása szükséges, hogy nem lehet gazdasági vezető az, aki nem tud mit kezdeni a parttagir-még ha akármilyen tudományos fokozatot is ért el, - hanem, hogy meg­találja minden akciónál a párttal azt a kapcsolatot, amit mi kérünk. Egyik-másiknak évek óta mondogatjuk, de egy-ik-másik helyen bizony el kell menni addig, hogy kimondjuk, ez az ember erre nem alkalmas. Nem lehet konzerválni és átvinni az uj gaz­dasági mechanizmus területére ezeket a problémákat, hanem meg kell oldani. Kiegészítésként, hogy szükséges a gazdasági vezető elvtársak pártmunkája, közéleti tevékenysége, ennek magyarázása, megér­tetése, ezt hiszem, ezt is ide kellene csatolni. Ami komoly, nagy helyet kapott a hozzászólásokban, hogy a gazdasági vezetők ilyen részvételét igényeljek, azért is, mert egy sor helyen torzulást tapasztalatunk a gazdasági vezetők munkájában. Az egyik volt a kádermunka területe; vagy az ellen fellépni, ahol ellentétes pólust látnak a gazdasági és a pártvezetés között. A másik ilyen, amit Asztalos elvtárs is mond, hogy a helyi pártszervezetek megbecsülése. Ha behívjuk olyan szép jelentést Írnak, de ha a helyi pártszervezet kéri, nem biz­tos, hogy ugyanolyan szívesen teszi. Még e{2jy dolog, hogy egy kicsit következetesebb konzekvenciák levonása egyes helyeken, különösen ahol példaként van kiemel­ve a jelentésben. Azt fogjuk csinálni, hogy személy szerint mindenütt megbeszéljük az alapszervezetekkel, s igyekszünk majd ezt igy megoldani, ahogy itt az elvtársak részéről fel­vetődött. A javaslatokat, amiket az elvtársak elmondtak, belevesszük a jelentésbe és a munka további során igyekszünk megvalósítani. Az elhangzottakhoz még hozzátenném, hogy a kép csak akkor lesz teljes, ha elismerjük azoknak a gazdasági vezetőknek a munkáját, akik itt dolgoznak. Nem lehetünk egyoldalúak, a hibákat nagyon őszintén vessük fel, - de mindannak, elismerése mellett, hogy nagyon sokat tettek. Úgy érzem, ennek feltét­lenül hangot kell adni. A jegyzőkönyv áttanulmányozása után titkári értekezlet elé visszük majd az anyagot, amikor a vezetőségek beszámolóit készítik, hogy ott kerüljön beépítésre. A VB a napirendet Szkokán elvtárs összefoglalója szerint jóváhagyta.

Next

/
Thumbnails
Contents