Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1966-06-17
10 -A másik gondolat, főleg az intézmények vonalán a pártépitéssel is sokkal hatékonyabban, konkrétabban kell foglalkozni, hogy ilyen szempontból is megfelelőbb légkört tudunk kialakítani az intézményeink területén. Asztalos elvtárs: Az anyagot nagyon jónak tartom, tárgyilagos és elemző képet ad. Amikor a gazdasági vezetők mozgalmi és közéleti tevékenységét tárgyaljuk, nézzük meg azt is, hogy hol találkozunk velük? Tanácskozásokon, kommunista aktivan, majd a tanácsválasztésokon, mint kommunistákkal, sőt, sok esetben a helyi pártbizottság és a VB tagjai és mégis tárgyalni kell ezt, s azt, hogy, külön napirenden meghatározzuk, hogy mi is a gazdasági vezetők további feladata. A gazdasági vezetők - és kihangsúlyozom, hogy a gazdasági bizottság - egyes dolgokat vizsgálnak, javaslatokat hoznak ide, amit, ha az illető helyi pártvezetősége elolvasna, azt mondaná, hogy ilyen vezető kellene nekünk, s kiderülne, hogy aki készítette, az a saját vezetője. Aggasztó, ha egy pártmunkás elmegy gazdasági vezetőnek, nem tudjuk, hogy az uj Íróasztal milyen embert formál belőle. Egyetértek azzal, hogy a gazdasági vezetők velünk együtt próbáljanak rendet teremteni a saját területükön. Mi sem veszünk észre helyileg olyan hibákat, amiket itt esetleg felvetünk. Nagyon egyetértek azzal,hogy a gazdasági vezetőkön túl a művezetők problémájával is foglalkozni kell. Az a javaslatom, hogy amikor bevonjuk gazdasági vezetőinket a különböző munkálatainkba, és amikor megdicsérjük őket, hogy a párt, vagy közgazdasági szempontból nagyon jó anyagot készített, had/'' ismer je meg a saját alapazervezete is, hogy milyen főnökük van nekik, és ismerjék meg azt is, hogy olyan vezető esetleg, aki mellől a párttitkár "disszidálni" készül esetleg. Most folynak a létszám-m^llapitások. Pl. az egyik helyen a párttitkár is rajta volt a felajánlottak listáján. Az a gazdasági vezető is kommunista volt és az a személyzeti vezető is, aki ezt összeállította. Béres elvtársnő: Annyiban Asztalos elvtárssal értenék egyet, bár egy kicsit ironikusan szólt a jelentést készítő elvtársakról, - de ezt továbbfejlesztve, a párttag és pártonkivüli vezetőknek, hogy milyen a politikai helytállásuk, képzésük a kerületben, ez általában igy van. Azért előre megyünk. De ezen belül azért, ha értékeljük, attól tesszük függővé, hogy milyen az Ő üzemében a kádermunka és ez a lépcsőzet, ez a csatorna az igazgatótól a művezetőkig hogyan működik, hogy megy. Az igazgatónak minden hatalom a kezében van, minden eszközzel rendelkezik. ügy kell értékelni azt az igazgatót, hogy a népgazdaságnak milyen hasznot hajt, hogyan dolgozik, nem mindig az a lényeges, hogyan szónokol. Az a követelmény legyen meg, hogy a pártellenőrzés alól senki ne vonhassa ki magát. Az a véleményem, hogy én is másként látnám a dolgokat, ha gazdasági vonalra kerülnék, mint ahogy most, a pártvonalon látom. Az biztos, hogy vannak elvtársai;, akiknek szavai és tettei megegyeznek. Olyan is van, aki az üzemi demokráciáról hallani sem akar; vagy elfelejti, hogy honnan jött és a munkásokat az ajtaja előtt várakoztatja; vagy elfogadja a pártot©, a KB-t, a PB-t, de a helyi alapszervezetnek, hogy beszámoljon, az nem megy neki.