Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-03-26

Az osztályfőnöki órák lehetőségeit a jelen­leginél jobban kell a nevelési tervek cél­kitűzéseinek szolgálatába állítani, a napi praktikus problémák tárgyalásának rovására•­­| >./ A hátrányos helyzetben lévő tanulókkal való fog­­] lalkozást a nevelőm nka szerves részévé kell tenni* Kiemelt feladat ezen belül a fizikai dol­gozók gyermekei tanulmányi eredményeinek, szín­vonalának emelése, ezért a velük való kiemelt p< Jagógiai munka is. A feladat súlypontja az általános iskolában, an­nak felső tagozatában jelentkezik* Itt kell el­sősorban az oktató munka folyamatát, a napközi otthon, a tanulószoba, a korszerű oktatás felté­teleit továbbtanulásra képessé tételük érdeké­ben fokozottabban és differenciáltabban felhasz­nálni* A középiskolai - gimnáziumi és annak sza­kosított tantervű osztályaiba történő - felvé­teleknél biztosítani kell a fizikai dolgozók gyermekei jelenleginél magasabb számarányát* A felvételekre alkalmassá kell tenni őket az álta­lános iskola VII-VIII* osztályaiban, velük való kiemelt foglalkozás biztosításán keresztül. A középiskolai nevelők kisérjék különös figyelem mel a tehetséges hátrányos helyzetből induló ta­nulókat, segítsék fejlődésüket. A középiskolák biztosítsák a termelőmunkában dolgozó szülők te­hetséges gyermekei egyetemi, főiskolai továbbta­nulásának kiemelt előkészítését* A munkáslakta környékek iskoláinak nevelőtestüle teit kiemelten jó, felsőtagozatos szakos tanárok kai kell megerősíteni, esetleges pedagógusátcso­­portosltássál* Itt kell fokozott gondot fordíta­ni az oktatás anyagi, tednikai feltételeinek ja­vítására is*

Next

/
Thumbnails
Contents