Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-03-18

A párt- és a tömegszervezetekbeu dolgozó kommunista aktívák egyéni értékelését főleg a pártvezetőségi ülé eken elvégzik, a legtöbb alap­szervezetben az úgynevezett munkaértekezleteken,, Az 1964-es pártvozeLőségválasztás óta bekövetkezett káder­mozgások a pártvezetőségekben minimálisak. A megvizsgált alapszer­vezetekben 594 pártvezetőségi tagból 28 funkcióban történt változás, nyugdíj, betegség, stb. miatt és mindössze 5 esetben a munka nem meg­felelő elvégzése miatt történt. Helyesnek tartjuk a vezetőségválasz­táskor a káderek kiválasztását. A meglévő problémák és a megoldásra váró feladatok:- A meglevő javulás ellenére nagyobb igényeket kell támasztani a párt káderei felé annak érdekében, hogy határozottabban és meggyőzőbben álljanak ki és tevékenykedjenek a párt cél­kitűzései mellett, ^e alkudjanak meg a látszólagos helyi ér­dekek javára, a népgazdasági érdekekkel szemben. A párt ká­dereinek fokozniuk kell tömegkapcsolataikat annál is inkább, mivel az elmúlt években túlzottan foglalkoztak a gazdasági kérdésekkel és ezért a partvezetöségek összetételében jelen­tős arányt a gazdasági vezető elvtársak képviselnek.- A soroblévő vezetőségválasztásoknál minőségi cseréken keresz­tül tovább kell erősítenünk az ágit. prop. vonalat és a párt­élet kérdéseiben nagy tapasztalatokkal rendelkező elvtársak­kal a pártvezetőségeket. A lehetőségekhez képest bővítenünk kell a káderkiválasztás körét. A pártiskolát végzett elvtár­sakat fokozottabban kell bevonni a vezetőségekbe és a kivá­lasztat során nagyobb gondot kell fordítani a fizikai dolgo­zók, mindenekelőtt a jó szakmunkások beállítására. Biztosíta­nunk kell a jól dolgozó vezetőségi tagok ujjáválasztusával a vezetés stabilitását és a cseréknél a vezetés folyamatossá­gát. Lehetőleg olyan elvtársakat kell kiválasztani, akik ma­gasabb fokú marxista képzettséggel rendelkeznek és ezenkívül közgazdasági és az adott terület termelési kérdéseiben eliga­zodnak. Vezetökészséggel és kezdeményező készséggel rendel­keznek. A káderek kiválasztásánál figyelembe kell venni az üzemekben és intézményekben, hogy a köv tkező év elején szak­szervezeti választások lesznek* a körzetekben, hogy ugyancsak a jövő év elején tanácsválasztások zajlanak le. A vezetés színvonalának emelésénél jobban kell törekednünk arra, hogy a feladatok kialakításában, a határozatok hozatalában jobban érvényesüljön a kollektív vezetés elve, a végrehajtás során pedig nagyobb súlyt kapjon az egyszemélyi felelősség elve.- Erősödtek a kispolgári tendenciák egyes kommunista vezetők között is. Különösen a túlzott anyagiasság szül visszatet­szést a dolgozók között. Egyesek funkciójuk felhasználásával gazdasági területek felé orientálódnak és a szükséges poli­tikai ismeretek bővítése helyett inkább a szakmai továbbkép­zésre törekszenek. Erősítenünk kell és fokozottabb megbecsü­lésben kellene részesíteni a személyes példamutató aktivis­tákat, akiket a szerénység, az áldozatvállalás és a többi jó emberi tulajdonságok jellemeznek és ezen keresztül erősitik a kommunista káder becsületét és tekintélyét.

Next

/
Thumbnails
Contents