Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1966-03-18

3I. napirend: Szkokén elvtárs kiegészítésül elmondja, hogy az anyag össze­­állításánál elsősorban a pártszervezetek titkárainak tapasz­talataira támaszkodtak, ezen kívül igazgató elvtársakkal és személyzeti vezető elvtársakkal folytattak beszélgeté­seket. A tapasztalat azt mutatta, hogy a párttitkár elv­társak messzemenően jobban ismerik a kádermunka kérdéseit, mint a többi meghallgatott elvtárs. A pártépitési munkabizottság tagjai ugyancsak megnézték egy már üzemben az ilyen irányú munkát, majd a munkabizott­ság az előterjesztést is megvitatta, amelynek nyomán egy sor módosítás is történt.Az üzemi pártbizottságok önálló jelentést készítettek, amit helyileg megvitattak.A PB apparátussal a jelentést szintén megbeszélték. A vizsgálat során egy sor szemlélet, nézeteltérés merült fel, amik az anyagba nem kerültek bele. A kádermunkánál több esetben a gazdasági vezető elvtársak felé irányul a kritika. /Példaként elmondja Rózsavölgyi elvtárs igazgatói kinevezésének körülményeit./A másik, amivel elég sok esetben találkozni a gyakorlati életben, bár nem jellemző, amikor a vállalatok összevonása során leépítésre kerül sor, s a vállalati központ részéről messzemenő elzárkózás tapasztalható egyes elvtársak meg­felelő elhelyezésétől. /Példaként elmondja az egyik asztalos­ipari vállalatnál tapasztaltakat./ még egy ilyen tapasztalat, ami a kádermunkához tartozik és következtetéseket kell, hogy lebonjunk belőle: az egyik üzemben nyugdíj előtt állt az igazgató elvtárs és szerettünk volna oda valakit javasolni. A minisztérium messzemenően elzárkózntt ez elől azzal, hogy akár még 10 évig is eldol­gozhat még, - erre két hónap múlva leváltották és mást tettek oda a helyére. • Szkokán elvtárs úgy gondolja, a kiragadott 1-2 példa hasznos lesz a következtetések levonásához. Az anyag levibelére javasolja:- kibővített titkári értekezleten kerüljön megtárgya­lásra, amelyen egyes üzemek igazgatói és személy­zeti vezetői is részt vennének.- A VB által megvitatott és a vitának megfelelően módesitott anyagot a pártbizottságok, pártvezető­ségek kapják meg Írásban.- Kb. 1 év múlva egy ellenőrző jelentés kerülne a VB elé, arról, hogy a ma felvetett problémák milyen megoldást nyernek. i

Next

/
Thumbnails
Contents