Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-01-22

St.SZ. 29* 4• A demokratizmus érvényesülése A pártvezctősegek a Politikai Bizottság határozata szellenében min­denütt betartották a denokratiznus követelményeit. A demokratizmus érvényesült a káderek kiválasztásánál, a beszámolók elkészítésénél, a tisztségviselők megválászt^sánál, jelöléseiméi, vitánál, a szava­zásnál, stb. /Pln több alapszervezetben a tisztségviselőkre a párt­csoportoktól kértek javaslatot./ Kevés alapszervezettől eltekintve biztosítva voltak a titkos szavazás feltételei és ahol erről nen tör­tént megfelelő gondoskodás - pl. Vegyipari Gépgyár zuglói gyáregysé­ge - ott a tagság szóvátette és módosítani kellett a vezetőségnek. z-b A határozattól való eltérést jelentett a Telefongyárban, ahol a je­lölőbizottságot a korábbi taggyűlésen választották meg. Ezt az üzeni Pártbizottság a denokratiznus szélesítése érdekében tette. A káderkiválasztás főlega pártcsoportok értekezletein történt és a párttagság legkisebb érdenbeli javaslatait is figyelembe vették.. Ahol a párttagság nem értett egyet a jelölttel, ott módosították. A Párttagság nen fogadta el az olyan jelölteket, akik munkájukkal nen igazoltál: rátermettségüket. A Kerületi Pártbizottságon is többször ki lett hangsúlyozva ennek szükségessége- Az al-^pszerdősetek egyhar­­nadában a jelölőbizottság által javasolt személyekhez a tagság pót­lólag tett javaslatokat. Szembetűnő volt, hogy a nyilt és a titkos szavazás adatai közelebb kerültek egymáshoz, mint eddig bármikor. A jelöltekhez általában nem, vagy kevesen szóltak hozzá. De volt eltérő eset is, pl. a Bp. Finomkötöttárugyárban, ahol 54 hozzászóló volt. Elsősorban nen a jelöltek elvetését javasolták, hanem hibáik megszün­tetését és hasznos útmutatásodat adtai:. A taggyűlések befejezésekor általános vélemény volt, hogy a párt politikáját következetesen meg­valósítani tüdő pártvezetéségőket választottak. A régi vezetőségi tagokat, akik öregség, betegség, nyugdíj, stb oknál fogva nen lettek újból megválasztva, megjutalmazták kisebb emléktár­gyakkal és a taggyűlésen'megköszönték eddigi tevékenységüket. A vá­lasztások mindenütterősítették a párt tekintélyét ,pSa következő idők feladata lesz ezt az aktivitást teljes erővel amegoldásra váró

Next

/
Thumbnails
Contents