Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-10-08

8 olyan prblémákat is, hogy fokozottabban vonják be a vezetőségek tagjait is a kollektív munkába, ne csak a titkárokkal tartsák a kapcsolatot. Ugyanakkor valamennyien azt mondják, hogy ma sokkal tartalmasabb a pártmunka, mint korábban volt. A vidéki gyárak vonatkozásában 4 gyárunk van, ahol csak koordi­nálunk, ami abból áll, hogy az év elején a KB. decemberi hatá­rozatát dolgoztuk fel és elküldtük a saját komplex intézkedési tervünket és a munkatervünk egy-egy példányát részükre. Ezeket nagy örömmel vették. Több ideológiai Írásos anyagot is elküld­­tünk tájékoztatásul, amelyeket ott is feldolgoztak és igen szí­vesen vették a segítséget. Problémaként jelentkezik, hogy a szakszervezeti intézőbizottsá­gok a nagyvállalat vonatkozásában még nem találták meg eléggé a helyüket. Felvetődik a hatáskör és jogkör problémája, mert az intézőbizottság határozata nem kötelező a gyáregységek szakszer­vezeti bizottságaira. így pl. a munkaruha kihordási időt, a nye­­. reségrészesedés elosztást szerettük volna egységesíteni nagyvál- r-s lalati szinten, de az intézőbizottság javaslatait több gyár szak­szervezeti bizottsága nem fogadta el. Szkokén elvtárs: Az anyag elsősorban a koordinálásra fektette a fősulyt, mert ez az a terület, ahol e legtöbb probléma van. Ott, ahol egységes pártbizottság alakult, ez a szervezeti forma jól megfelel az i­­gényeknek és egyre javul a politikai munka. A jelentés készítői ezért elsősorban azt akarták a VB elé hozni, ahol probléma van. Szüskéges, hogy a Budapesti PB határozatát figyelembevéve dol­­gozzuk át a javaslati részt és hozzunk határozatot. Minden prob­lémás pártszervezetnél meg kell vizsgálni, hogy milyen módsze­rekkel lehet a legjobb eredményt elérni amellett, hogy a leg­fontosabb elveket egységesen biztosítani tudjuk. összefoglaló: Schumeth elvtárs: Megállapítható, hogy a Danuviában, a Telefongyárban, az Qrsz. Asztalosiparnál nincs probléma. Sőt a Cukoriparnál sincs kü­lönösebb probléma, mert ennek országos szinten vannak gyárai, itt csak a központ van. itt is sikerült kialakítani egy egysé­ges koordinálási szemléletet, mert a megbeszélésekre évente 2-5 alkalommal meghívják az igazgatók mellett a párttitkárokat is, akik itt megkapják a központi feladatokat. Egyedül a Sütőipar­nál van probléma, mert ott még most is folyik az összevonás gaz­dasági vonatkozásban.Itt meg kell várni, amíg kialakul a végle­ges szervezeti forma és akkor kell kidolgozni a koordinálás i­­rányelveit. A határozati javaslatban a 4-5. pontok módosítására van szükség. Az első 5 pont véleményem szerint helyes, mert éppen arra utal, hogy a központi pártszervezetnek a központon belül hogyan kell tevékenykedni. A kifelé történő tevékenységre vonatkozó részt kell módosítani, a Budapesti PB határozata szerint. Javaslom, hogy hagyjuk jóvá az eddig kialakított tevékenységet és fogadjuk el a jelentést azzal, hogy a 4-5. pontot a Bp.PB. határozatának megfelelően módosítjuk. A Sütőipari V. problémá-

Next

/
Thumbnails
Contents