Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-08-13

- 8 -összegyűjteni és esetleg felsőbb szervek felé is az észre­vételt megtenni. A pártnak éppen az a célkitűzése, hogy az emberi oldalról fokozottabban és a pártszervezetek ne első­sorban az önköltséggel kapcsolatos feladatokat vizsgálják,­­amikor ez az arra hivatott gazdasági vezetők kötelessége, - hanem a megfelelő következtetéseket vonják le a gazdasági veze­tők és a dolgozók felé. A KB megállapitása, hogy elsősorban a technikai oldal felé tolódik el a pártszervezetek tevékeny­sége és kevésbé az emberi oldal felé. Ezért én másként értel­mezem az operativitást^. e tekintetben, mint Rózsavölgyi elvtárs. A pártszervezetek inkább azt a tevékenységet végez­zék, ami elsődleges feladatuk és azon keresztül hassanak a gazdasági dolgok problematikájára. Az mindenesetre nagyon fontos dolog, hogy a párt és a gazdasági vezetés egysége nélkül nem megy előre ez a dolog és egyik legfontosabb fela­dat, ho^y ez az egység meglegyen. Mindezt a Bp-i PB részéről is látják. Béi'es elvtársnői Nem szeretném, ha félreértés lenne. Én nem azt akartam mondani, hogy a kiemelt feladatok elvonják a figyelmünket a terv teljesítéséről. Én inkább azt mondtam, hogy a terv teljesítésének szem előtt tartásával igyekeztünk a kiemelt feladatok teljesítésére. A kiemelt feladataink összhangban vannak a tervvel, s talán még rosszabbul állnánk, ha ez nem lett volna. A másik, hogy megkérem Kádár elvtársat, jöjjön ki hozzánk egy napra és az emberi oldalt beszéljük meg ott. Ez tényleg olyan dolog, ha csak az operativitáson vitatkozunk, akkor a másik alapállásból kell vitatkoznunk és itt van a félre­értés. Én nem tapasztaltam azt, hogy az irányítás ilyen merev lett volna, ilyen operativitást jelentett volna csak. De az sem lenne helyes, ha csak az emberi oldalt néznénk, és nem néznénk pl. az önköltség teljesítését. Olyan opera­tivitás szerintem sem kell, hogy megmondjuk a főmérnöknek, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy a minőséget megjavítsa. De néha olyan operativitás kell, hogy leüljünk az illetékes gazdasági vezetővel, hogy mondja meg most már, hogy ebben és ebben mit akar csinálni. Azután van úgy is, hogy vagy az operativitás felé szaladunk el, vagy pedig a nagy emberség felé. Bár úgy tudnánk formálni a gazdasági vezetőket, eset­leg a miniszterhelyetteseket is, hogy azt elérnénk, hogy aki a feladatát nem tudja ellátni azt onnan elvinnék, vagy komolyabb formában felelősségre vonnák. Rózsavölgyi elvtárs; Egy dolgot szeretnék mondani Kádár elvtárs relé: a mi gazdasági vezetésünk helyzete nehezebb lett, problémáink sokasodtak, éppen ezért nyilvánvaló, hogy a párt irányítása a gazdasági vezetés felé is nehezebb lett. Egy és más kérdésben nem tudtunk megfelelően előbbre lépni. Az életből veszik azt, hogy egy-két területen - termelékeny­ség, hasonló, - nem tudnak előbbre menni. Ez iságaz, de az is igaz, hogy az osztályharc döntő feladata ma már a gazda­sági termelés, ezért véleményem szerint helyes, ha a pártszer­vezetek munkájának központjában a termelés ségitése áll. Ezért helyesnek tartom, hogy esetenként egy-agy üzem számára igen is előirja a párthatározat és pártfegyelemhez kötötten is, hogy azok a feladatok teljesüljenek. Úgy érzem, az ui? helyes, amin járunk és nincs szükség semmifele visszakozna.

Next

/
Thumbnails
Contents